Index Vakbarát Hírportál

MSZP: a kormány a CEU-t elüldözte, a Fudannak több száz milliárdos hitelből épít campust

2021. április 7., szerda 22:52

Közleményben kifogásolja az MSZP, hogy a kormány 450 milliárd forintos hitelből épít campust a kínai Fudan Egyetem számára, miközben a CEU-t korábban ellehetetlenítették. Az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott közlemény szerint

az Orbán-kormány, amely folyamatosan azt hirdeti, hogy milyen hősies harcot folytat Brüsszellel szemben hazánk szuverenitása védelmében, most még inkább kiszolgáltatja Magyarországot egy másik állam érdekeinek. A 700 milliárdos Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítása mellett még 450 milliárd forint kínai hitelt vesz fel a kormány egy kínai egyetem felépítésére.

Ezt követően hozzáteszik, a pártnak nem azzal van problémája, hogy egy kínai egyetem hazánkban is campust akar nyitni, hanem azzal, hogy eközben a CEU-t elüldözték az országból. Állításuk szerint továbbá a kormány összességében többet költ erre a beruházásra, mint a teljes magyar állami felsőoktatásra 2019-ben.

Hatalmas összegű hitelt vesznek fel Kínától, amit a magyaroknak kell visszafizetniük azért, hogy egy kínai állami vállalat felépítsen egy kínai egyetemet Magyarországon. Teszik ezt úgy, hogy abból a magyar gazdaság semmit sem profitál, ráadásul ezzel a tervvel még a több ezer magyar diáknak kollégiumi szállást is biztosító Budapest Diákváros beruházás területét is elveszik

 – írták. Hozzátették, hogy az MSZP egyébként „üdvözli a külföldi egyetemek magyarországi megjelenését”, ugyanakkor tiltakozik „az oktatási és kulturális közvagyon ellopása ellen”, és ellenzi a felsőoktatási intézmények vagyonkezelő alapítványi fenntartását.

Továbbá kilátásba helyezték, hogy 2022-ben, kormányváltás esetén lehetővé tervezik tenni a CEU visszatérését, és felülvizsgálják „a Fidesz felelőtlen hitelfelvételeit”.

Rovatok