Index Vakbarát Hírportál

A lélegeztetettek 80 százalékát nem tudják megmenteni

2021. április 13., kedd 20:54

A világelső halálozási-, és a lélegeztetettek alacsony túlélési aránya a tíz éves Orbán rendszer szörnyű felelőssége Varga Zoltán, a DK politikusa szerint.

A Hír TV  Magyarország élőben extra  című műsorának tegnapi vendége Takács Péter, az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese volt, aki arról beszélt, hogy kissé csökkent a terhelés az elmúlt napokban az intenzív osztályokon.  Úgy vélte, hogy nem igaz a Magyar Orvosi Kamara állítása, miszerint a lélegeztetőgépekre került betegek több mint 90 százaléka meghal. Azt mondta, a Covid-osztályokon az intubált, lélegeztetett betegek 80 százalékának az életét nem tudják megmenteni az orvosok.

A főigazgató-helyettesnek ezt a nyilatkozatát idézte kedd déli online sajtótájékoztatóján Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője, megismételve, hogy a lélegeztetettek 80 százalékát nem tudják megmenteni. 

Mindez nem a kórházakban dolgozó orvosok és ápolók hibája, ők mindent megtesznek a betegekért. Szerinte ennek egy oka van, a szakemberhiánnyal küzdő, 10 év alatt kivéreztetett és roskadozó magyar egészségügy. A DK szerint az Orbán kormány egészségügyellenes politikája a felelős a világelső magyar halálozásért és a lélegeztetőgépre kapcsolt betegek alacsony túlélési esélyéért.

A DK-s politikus szerint hiába kérték, hogy ne vonjanak ki pénzt az egészségügyből, hogy ne hagyják adósságban a kórházakat. Hiába mondták, hogy nem szabad naponta két orvost és három egészségügyi dolgozót elüldözni az országból, a Fidesz 10 éven át semmibe vette mindezt. Varga végezetül leszögezte, a Fidesz halálkormányzást folytat.

Rovatok