Index Vakbarát Hírportál

Folyamatos az oltás Pécsváradon, mégis minden második ember elkapja a koronavírust

2021. április 14., szerda 08:51

Lezárult a tömeges tesztelés Pécsváradon, aminek eredményéről az ATV Híradója számolt be. Mint kiderült, a tesztelt személyek kétharmada fertőzött volt. Zádori János, a Baranya megyei település polgármestere arról beszélt, hogy a tesztsorozat korábbi fázisában száz tesztelésig kétharmados pozitivitás volt, most közel kétszáz és átlagosan ötven százalék, tehát minden második ember pozitív lett, hiába folyamatos az oltás.

A polgármester szerint azok, akik megkapták a koronavírus elleni oltást, illetve annak mindkét dózisát, azok most fertőzöttek lehetnek. Azt ugyanakkor kiemelte, hogy a beoltott, de mégis megfertőződött emberek közül senkinek sem voltak tünetei, csak a teszt mutatta ki, hogy hordozzák a vírust. A riportban elhangzott az is, hogy három bölcsődei dolgozónál kimutatták a kórt, azért az intézményt bezárták.

Rovatok