Index Vakbarát Hírportál

Vitray Tamás megkapta mindkét oltást, mégis remeteként él

2021. április 14., szerda 07:07

Szépen halad az oltakozás, több magyar hírességről is kiderült már, hogy megkapták a covid elleni vakcinát. Vitray Tamás is közéjük tartozik.

Több mint 3 millióan vannak azok, akik legalább már egy adagot megkaptak a koronavírus elleni oltásból – erről kedden tájékoztatta Magyarország lakosságát a kormány. A hazai közszereplők és hírességek közül is többen sorra kerültek már, amiről – hogy fokozzák az oltakozási kedvet, és mielőbb elérkezzen a teljes nyitás pillanata – a közösségi oldalaikon rendre beszámolnak.

Bár Vitray Tamás nem tartozik azok közé, akik erről maguktól beszélnének, az Index érdeklődésére elárulta, hogy ő már jó ideje túl van az oltáson.

 Megkaptam mindkét adagot, ami 89 évesen nem nagy csoda. Modernával oltottak be

– mondta a Kossuth-díjas televíziós újságíró, akit telefonon értünk utol.

Semmilyen mellékhatást nem éreztem. Gyanakodhatnék persze, hogy nem is hat talán, de már sok oltást kaptam életemben, tudom, hogy nem kell úgy hatnia, hogy fájjon.

Hiába védett mostanra, Vitray mégis sok időt tölt otthon. Úgy tűnik viszont, hogy ezt egyáltalán nem bánja, teljesen önellátó, és maximálisan kibékült az egyedülléttel.

„Nem igazán megyek sehova, nem azért, mert félek, hanem mert megszoktam, hiszen egy éve vagyok ebben az állapotban. El tudom látni magam, be is vásárolok magamra, tulajdonképpen jól bírom az egyedüllétet. Talán azért is, mert a mesterségemben keveset voltam egyedül, miután az egy kollektív műfaj.”

A tévés persze azért nem olyan magányos, a tanítványai gyakran érdeklődnek a hogyléte felől. Igaz, most, hogy a járvány harmadik hulláma tart, ami az előző kettőnél is erősebbnek tűnik, inkább telefonon keresik Vitrayt.

Most ők is óvatosabbak. Látják, hogy megvagyok magam, és ez így biztonságos. Legalább nem hozunk egymásra bajt.

Rovatok