Index Vakbarát Hírportál

Falnak rohant a magyar turizmus versenyautója

2021. április 17., szombat 10:02

Eddig ismeretlen helyzeteket teremtett a koronavírus a szállodaiparban, amin csak összefogással lehet túljutni – nyilatkozta Vászolyi Judit, a Danubius Hotels szállodalánchoz tartozó balatonfüredi Annabella és Marina Hotel igazgatója a Veolnak.

A turizmus teljesítménye 2010 óta évről évre rekordokat döntött Magyarországon, 2019 pedig minden idők legjobb turisztikai éve volt. Ennek a további növekedésére számított az ágazat 2020-ban, ez nullázódott le egyik pillanatról a másikra. Ahogy a Danubius Hotels vezérigazgatója fogalmazott: 

Versenyautóval teljes sebességgel haladsz, majd hirtelen előtted terem egy fal.

A szállodalánc számára a minél több munkahely megmentése volt a fő cél. A cégszintű, kényszerű üzemszünet alatt, áprilisban és májusban a romló nemzetközi helyzetben egyértelművé vált, hogy Budapest nyitása még várat magára. 

Amit biztosnak láttak, az a belföldi kereslet volt, erre támaszkodhattak. 

Éppen ezért alakult úgy a 2020-as nyári szezonban, hogy az akkor már hónapok óta nem dolgozó, elsősorban a cégen belüli, fővárosi kollégákból toboroztuk a füredi szállodák személyzetét. Ez egy nagyon nehéz döntés volt, mert kitűnő munkatársaink vannak szezonálisan is a térségből, de azt kellett szem előtt tartani, hogy állandó kollégáink ne veszítsék el az állásukat. Soha nem látott munkaerőpiaci kihívások mutatkoztak a Danubius Zrt.-nél, 19 szálloda munkavállalói maradtak egyik napról a másikra aktív munka nélkül.

– mondta Vászolyi Judit, aki most az újrakezdés lépéseit látva a teraszok ismét beinduló működésével bízik abban, hogy a szigorítások fokozatos, átgondolt feloldásával majd minden érdeklődő előtt megnyílhat a balatoni nyár.

Rovatok