Védettségi igazolványt kapnak azok az emberek, akik már megkapták a védőoltást. Ez az igazolvány várhatóan a járvány miatt bevezetett egyes szabályok alól ad majd mentességet a tulajdonosoknak. Elfogadható-e, hogy jogi hátrányt szenvedjenek azok, akik nem vettek fel egy olyan oltást, ami egyébként nem kötelező? Valójában mire jó ez a védettségi igazolvány?

Jelen pillanatban a védettségi igazolvány nem több mint a közismert oltási könyv, ami azt tanúsítja, hogy az illető milyen védőoltásokon esett át. Arról nem is beszélve, hogy ezt a védettségi igazolványt ráadásul már az első oltás beadása után odaadják. Tehát valójában még azt sem igazolja teljesen, hogy az illető valóban védett a vírussal szemben, hiszen ez csak a második oltás után következik be. Még nem ismerjük a részleteket, hogy miként lesz ez a védettségi igazolvány a kulcsa annak, hogy vissza lehessen vele térni a normális, megszokott életünkhöz. Erről nemhogy szabály nincsen még, de kommunikáció se nagyon. Néha elmondják, hogy majd lesz erre szabály, de hogy pontosan mi várható, azt nem tudhatjuk egyelőre. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy egy kicsit teoretikus ez a beszélgetés, amit erről folytatni tudunk, hiszen nem tudhatjuk, hogy ez diszkriminatív lesz-e vagy sem.

A kormányszóvivői tájékoztatón már elhangzott Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztertől, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők milyen kedvezményekben részesülnek, illetve milyen korlátozások alól kapnak majd mentességet, miközben a vakcinák nem adnak százszázalékos védettséget. Nem lenne célszerűbb a védettségi igazolványt talán az emberi szervezetben lévő ellenanyag szintjét igazoló teszt eredménye alapján kiadni?

Ez részben orvosszakmai, részben jogi kérdés. Nyilvánvaló, hogy a védettség egyénenként is változhat. Nem vagyok egészségügyi szakember, de abban nincs különösebb vita, hogy a vakcina mindenképpen meggátolja, hogy a betegség súlyos lefolyású legyen, és nagyon nagy százalékban csökkenti annak esélyét, hogy valaki képes legyen továbbadni másoknak a betegséget. Nyilván egy ilyen döntést megelőz a kockázatok mérlegelése. Az jogilag elfogadható, ha a jogalkotó azt mondja, hogy ha átlagosan mindenki csak – mondjuk – 80 százalékosan lesz védett, az már elég jó szint ahhoz, hogy újra lehessen nyitni a vendéglátóhelyeket. A vírusjárvány előtt is megvolt az esélye, hogy egy fertőző beteg a moziban átadja a betegséget a mellette ülőnek, de ezt a kockázatot vállalta a közösség. Tehát lehetséges, hogy azt mondja a jogalkotó: nem biztos, hogy száz százalékig el fog tűnni a vírus, de ha 80-90 százalékra beállítható ez a szint, azzal már elhárul annak az akadálya, hogy újranyithassuk a közösségi tereket. Ezzel jogilag önmagában nem lenne probléma, ez elfogadható. A nagyobb gond inkább az, hogy a miniszterelnökséget vezető miniszter először talán novemberben beszélt arról, hogy lesz ez az igazolvány, és ez lesz az újranyitás garanciája.

Ez nagyon-nagyon régen volt, és azóta se tudunk igazán semmi konkrétumot. Nem tudjuk, hogy ez hogy fog megtörténni. Az ördög a részletekben rejlik. Olyan szabályra van szükség, amit alaposan mérlegelnie kell a jogalkotónak, nagyon figyelnie kell arra, hogy ne legyen diszkriminatív, mert abszolút megvan a veszélye annak, hogy így alkossák meg. De ha ügyesen járnak el, akkor álláspontunk szerint megoldható, hogy ne legyen az. A TASZ ezért tette közzé már februárban az erre vonatkozó állásfoglalását, amiben kitérünk a szabályozás lehetséges jogi veszélyeire, és megoldási javaslatokat is kínálunk.

A beoltottság munkajogi vetületére vonatkozóan felmerül a kérdés, hogy vajon miközben az oltás önkéntes, a munkáltató előírhatja-e a védettségi igazolvány meglétét a termelés biztonsága érdekében? Megteheti-e, hogy csak olyan embert alkalmaz, akinek van ilyen védettségi igazolványa?

Vannak olyan munkakörök, ahol kötelezővé tehető a védőoltás, de ezt kizárólag a jogalkotó teheti meg. A munkáltató nem kötelezhet a védőoltásra. A dolognak a trükkös része, hogy a munkáltatónak nem kell a szomszédba menni ötletekért, miként tud nyomást helyezni a munkavállalóra. El tudja érni, hogy a munkavállaló úgy érezze: nincs választása, hogy a védőoltás felvétele a számára tulajdonképpen kötelező. Közben az is igaz, hogy a munkáltató jogos érdeke, hogy egyrészt a cége működőképes legyen, másrészt az is az ő kötelezettsége, hogy biztonságos és egészséges munkakörnyezetet garantáljon a munkavállalói számára. Viszont a munkavállaló önrendelkezési jogába tartozik, hogy szabadon dönthet arról, felveszi-e a védőoltást, vagy sem.

Tehát a munkáltató és a munkavállaló jogai közötti konfliktust kell valahogyan rendezni. A munka törvénykönyve erről annyit mond, hogy amikor a munkavállalónak a személyiségi jogait korlátozza a munkáltató – és ebbe beletartozik az önrendelkezési jog is –, akkor az úgynevezett szükségességi-arányossági tesztet kell alkalmazni. Csak akkor korlátozható a munkavállaló személyiségi joga, ha valamilyen alkotmányos érdek teszi ezt indokolttá, és csak a lehető legszükségesebb esetben kerülhet rá sor. Ez annyit jelent, hogy esetről esetre, munkáltatóról munkáltatóra kell megítélni, hogy ilyen elvárásai lehetnek-e az adott munkáltatónak. Akiknek a munkavállalói például egy éve otthonukból dolgoznak, és nem is találkoznak egymással, azoknak nem lehet ilyen elvárása, hiszen a munkavállalóinak az egészségét, a munkavégzés biztonságát eleve garantálja az, hogy a dolgozók otthon, beoltva végzik a munkájukat. De azokon a munkahelyeken, ahova be kell járni, ahol sokan dolgoznak egy helyen, ahol személyes kontaktusokra kerül sor, ott ez sokkal indokolhatóbb.

Az egészségügy pont az a terület, ahol talán indokolt lenne kötelezővé tenni a beoltottságot tanúsító védettségi igazolványt.

Megtehetnék, de nem tették meg. Tisztább helyzetet eredményezett volna, ha erről a jogalkotó döntött volna, különösen azért, mert ez egy nagy ágazat, itt nagy arányban állami foglalkoztatásban dolgoznak a munkavállalók. De szabadságjogpárti szervezetként támogatjuk, hogy az oltást nem tették kötelezővé.

Az idősek gondozásában, a szociális otthonokban dolgozókra is érvényes lehet ez.

Vagy akár az oktatásban dolgozókra is. Ezt nem tette meg a jogalkotó. Tudjuk, hogy sokan vannak az egészségügyi dolgozók között is – nem az orvosok, hanem inkább az ápolók körében – akik nem oltatták be magukat, a mai napig így végzik a munkájukat. Egyébként ez nagyon jól rávilágít arra is, hogy ez jogilag elfogadható út. Nekik továbbra is védőfelszerelésben kell végezniük a munkájukat, ők ki vannak téve annak a veszélynek, hogy megfertőződnek, de ettől még továbbra is dolgozhatnak, nem bocsáthatók el emiatt. Nem lehet semmilyen szankciót alkalmazni emiatt velük szemben.

Előállhat-e olyan helyzet, hogy a törvényhozó azt mondja, ez egy olyan pusztító vírus, hogy az ország működőképességének fenntartása érdekében kötelezővé kell tenni a védőoltást mindenki számára?

A kötelezővé tételnek jogi akadálya ma sincsen, kidolgozott rendszere van, hogy Magyarországon milyen feltételekkel lehet védőoltást kötelezővé tenni, erről már az Alkotmánybíróság is hozott döntést sok évvel ezelőtt. Régóta vannak életkorhoz kötött kötelező védőoltások, illetve most is vannak olyan munkakörök, amelyek betöltéséhez bizonyos védőoltások felvétele kötelező. Ennek jogi rendszere tökéletesen ki van dolgozva. Amit arról mondott, hogy milyen pusztító a vírus, és hogy fontos az ország működőképességének megőrzése – ez mind igaz, és ezek akár lehetnének is érvek a kötelezővé tétel mellett, de azért ezek az emberek számára belátható szempontok. Ha a kormány egy kicsivel több energiát fektetne abba, hogy meggyőzze a polgárokat a védőoltás fontosságáról, akkor biztos, hogy már most is sokkal többen lennének azok, akik szeretnék felvenni az oltást.

Ha mindenki számára elérhetőbb lenne a regisztráció, ha átlátható lenne az oltási terv, ha tudni lehetne, hogy kit mikor hogyan és milyen sorrendben, milyen oltóanyaggal oltanak be, ha mindenki kétségmentesen meggyőződhetne arról, hogy ezek az oltóanyagok tényleg megbízhatóak, akkor szóba se kerülne, hogy talán kötelezővé kellene tenni a védőoltások felvételét. Ez azért fontos, mert amikor egy védőoltást kötelezővé tesznek, az nagyon súlyos beavatkozás az emberek magánszférájába. Egyrészt az emberek önrendelkezési jogát, a döntési szabadságát korlátozza abban, hogy milyen egészségügyi terápiát szeretnének igénybe venni, másrészt nagyon sokan különféle okok miatt nem is kaphatják meg a védőoltást. Tehát ha kötelezővé tennék, ezt úgy kellene bevezetni, hogy megfelelő legyen a rendszer arra, hogy aki nem tudja felvenni, azt ne érjék hátrányok. Mindenki számára jobb, ha a védőoltás nem kötelező, de ennek feltétele, hogy a megfelelő tájékoztatás és ösztönzés megvalósuljon az állam részéről.

A védettségi kártyát szinte azonnal és ingyen megkapják azok, akik az első védőoltást felvették, míg azoknak, akik átestek a betegségen, és ezáltal váltak védetté, ezért fizetniük kell, a védettséget igazoló tesztért is, a kártya előállításáért is. Ez ugyancsak hátrányos megkülönböztetést jelent.

Ezt valóban lehet diszkriminatív intézkedésnek tekinteni. De csak annak tükrében lehet igazából megítélni, hogy valóban diszkriminatív-e, ha alávetjük az Alkotmánybíróság által kidolgozott úgynevezett észszerűségi tesztnek, és megvizsgáljuk, hogy van-e észszerű oka annak, hogy az emberek egyik csoportját így, a másik csoportját pedig úgy kezeljük, vagyis hogy a védőoltással rendelkezőknek ingyen adjuk, a betegségen átesetteknek pedig pénzért adjuk. Mindezt árnyalja az, hogy továbbra se tudjuk, hogy ez a védettségi igazolvány mire jó, milyen előnyöktől esik el az, akinek nem áll a rendelkezésére.

Pillanatnyilag semmilyen előnyöktől, mert senkitől nem kérik, gyakorlatilag semmit nem igazol, ezért ez kérdésessé teszi a védettségi kártya megítélését. Kétségtelen, hogy racionális ok nem nagyon látszik arra, hogy ilyen típusú különbséget tegyenek az állampolgárok között. Az még érthető volna, ha a jogalkotó óvatos lenne, és azt mondaná, hogy önmagában a betegség ténye, az átesettség ténye nem elegendő, ezért el kell végeztetni a tesztet az igazolvány megszerzéséhez. De ha ennek költségét az állampolgárnak kell megfizetnie, erre nem látható jogi indok.

Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy ne többletjogként tekintsünk arra, hogy a beoltottak mehetnek munkába, színházba, a strandra, hogy utazhatnak, vagy meglátogathatják szeretteiket a kórházban. Ezek nem többletjogosultságok, hanem ezek valójában azok a jogosultságok, amik mindenkit megilletnek akkor, ha nem jelentenek a közösségre nézve fenyegetést, ha nem áll fenn az a veszély, vírushordozóként megfertőzhetnek másokat. Ha valakinél ez a kockázat nem áll fenn, akkor ezek a jogkorlátozások – amik pillanatnyilag mindenkire érvényesek – vele szemben egyszerűen jogi szempontból sem indokolhatók. Akkor miért kellene a beoltottakkal, a védettséget szerzett emberekkel szemben fenntartani? Tehát meg kell ezeket szüntetni. Ez nem többletjogosultságokat, nem kedvezményeket jelent, hanem a mostani jogkorlátozásoknak a feloldását.

Ha azok, akik beoltatták magukat, várhatóan valóban mentesülnek a veszélyhelyzet miatt elrendelt korlátozások alól, mehetnek majd színházba, futballmeccsekre, moziba is, akkor vajon ezzel egy időben a gyülekezés jogának korlátai alól is fel kellene oldani a beoltottakat?

A gyülekezési jog teljes elvétele most is indokolatlan. Valójában azért nem vehető egy kalap alá a járványügyi korlátozásokkal, azzal, hogy maszkot kell viselni, hogy nem mehetünk közösségi terekbe, mert ezek a járvány miatti veszélyhelyzettel indokolhatók. De az, hogy a gyülekezési jog teljes mértékben korlátozva van, nem indokolható. Érthető, hogy járványügyi szempontból a jogalkotó korlátozni szeretné, hogy az emberek mindenféle védőeszköz nélkül csoportosuljanak, hogy tömegtüntetéseket tartsanak, de nagyon sok példa van arra, hogy lehet véleményt nyilvánítani a gyülekezési jog keretében úgy, hogy az ne jelentsen járványügyi kockázatot. Magyarországon is kísérleteztek a dudálós tüntetésekkel, láttunk külföldi látványos példákat arra, hogy tudták az emberek távolságtartással megtartani a demonstrációkat a házak ablakából kilógatott molinókkal. Ennek különböző módszerei ismertek, amik mind-mind a gyülekezési jog kiteljesítései, ám ezeket a jogalkotó faltól falig betiltotta Magyarországon. Álláspontunk szerint ez a korlátozás alaptörvény-ellenes, ami különösen szürreálissá válik akkor, amikor a teraszok nyitását már engedélyezik. Természetesen ha valaki be van oltva, nem jelent veszélyt másokra, és az ő egészsége sincs veszélyben, akkor a gyülekezésnek még az alapváltozata, tehát a klasszikus tüntetésen való részvétel sem lenne korlátozható. De az, hogy ez teljes mértékben be van tiltva, ráadásul sok-sok hónapja, egy olyan alapvető politikai szabadságjognak a kiiktatása, amit a járványügyi szempontok sem indokolnak.

(Borítókép: Barakonyi Szabolcs / Index)