Index Vakbarát Hírportál

Megszegték a járványügyi szabályokat Dunavarsányban, ott volt a fideszes képviselő is

2021. április 19., hétfő 07:45

Harmincfős díjátadó ünnepséget rendeztek a dunavarsányi közösségi házban csütörtökön, a járványügyi előírások ellenére – hangzott el az RTL Klub Híradójában. A rendezvényen amúgy mindenki maszkban volt. Az eseményről a helyi önkormányzat a Facebookon közölt képeket. Mint kiderült, a résztvevők közös gyertyagyújtással mondtak köszönetet az egészségügyi dolgozók munkájáért.

Az operatív törzs egyébként 2020 novemberben hirdette ki a járványügyi szigorításokat. Ennek értelmében elvileg tilos lenne rendezvényt, gyűlést szervezni és tartani. A csatorna megkereste a szervezetet, de nem reagáltak.

A rendezvény szervezője sem akart nyilatkozni, annyit ugyan elmondott, hogy egy helyi ápolónő munkáját ismerték el, aki decemberben koronavírusban halt meg. Az ünnepségen főként a családtagok és a nő kollégái vettek részt. Az esemény helyszínéül szolgáló, hivatalos nevén a Pest Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ az RTL Klub kérdésére írásban válaszolt:

A rendezvény során a kötelező szabályokat megtartottuk, maszkot viseltünk, a kézfertőtlenítés lehetőségét biztosítottuk. A programnak a közösség 300 négyzetméteres területű, 6 méteres belmagasságú nagyterme adott helyet.

A díjátadón ott volt Bóna Zoltán, a térség fideszes parlamenti képviselője, akit a RTL nem ért el. Szintén részt vett az ünnepségen Gergőné Varga Tünde, a település fideszes polgármestere is, aki azt mondta, nem nyilatkozik, a rendezvényen magánemberként vett részt.

Rovatok