Index Vakbarát Hírportál

Súlyos baleset Újfehértónál, két vonattal ütközött egy traktor

2021. április 20., kedd 16:56 | aznap frissítve

Traktorral ütközött két személyvonat a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértónál kedden délután. A záhonyi fővonalon hosszabb menetidőre kell számítani – közölte a Mávinform.

A baleset délután fél négykor történt, az ütközéstől az egyik vonat kisiklott. Tájékoztatásuk szerint a baleset idején a fénysorompó jól működött, a közút felé tilos jelzést mutatott.

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta: az eddigi vizsgálatok szerint a fénysorompóval biztosított átjáróba szabálytalanul, a tilos jelzés ellenére hajtott be a traktor, és összeütközött a Debrecenből Záhonyba tartó személyvonattal. Az ütközés ereje a másik vágányra lökte a traktort, amelyet az ellenkező irányba, a Záhonyból Püspökladányba tartó személyvonat is eltalált.

A Mávinform  továbbá felhívta a figyelmet: a helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a záhonyi fővonalon Hajdúhadház és Újfehértó között pótlóbuszok járnak, ezért 60-90 perccel hosszabb menetidőre kell számítani.

Az újfehértói vasúti átjárónál dolgozó tűzoltóegységek időközben pontosították a vonatbaleset körülményeit. A friss információk szerint a mezőgazdasági vontató előbb egy személyvonattal, majd egy szemből érkező másik szerelvénnyel is ütközött.

A baleset következtében az egyik szerelvény mozdonya és két kocsija teljesen, a harmadik kocsi részben futott le a sínekről, míg a negyedik vagon a síneken maradt. A másik vasúti szerelvénynek csupán a mozdonya károsodott. A két szerelvényen összesen mintegy húsz utas tartózkodott.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál elmondta: 13 mentőegység és két mentőhelikopter érkezett a helyszínre.

A traktort vezető férfi életét vesztette, 5-6 sérültet látnak el.

A vonatok utasaiért mentesítő autóbuszjárat érkezik.

A MÁVINFORM tájékoztatása szerint 5 utas és a mozdonyvezető sérült meg. A pályaszakaszon a vasúti közlekedés várhatóan napokig szünetel majd.

A Katasztrófadélelem hét óra után arról írt a Facebookon: harminckilenc tűzoltó dolgozott a helyszínen, és jelenleg két tűzoltóegység tartózkodik még az újfehértói vasúti átjárónál. A két szerelvényen összesen mintegy húsz utas tartózkodott, közülük hat utast mentesítő autóbusszal szállítottak tovább. Hamarosan megérkezik a helyszínre a vasúttársaság balesetelhárító egysége, amelynek eszközeivel elvégzik a balesetben kisiklott és megdőlt, megborult vasúti kocsik műszaki mentését. 

Rovatok