Index Vakbarát Hírportál

Ezermilliárdokat fordít a kormány az újraindításra

2021. április 22., csütörtök 14:10

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón bejelentette: az idei költségvetésben hatezer milliárd forintos alapot hoznak létre a gazdaság újraindítására, a jövő évi büdzsében hétezer milliárd forintot szánnak erre.

A bértámogatás az újrainduló vendéglátásban májusban is jár, a kifizetések gördülékenyen zajlanak, eddig közel 72 milliárd forintban részesültek a jogosultak.

A Fudantól a Dunaferrig

A Fudan Egyetem heves ellenzéki kritikákat kiváltó budapesti campusának létesítéséről Gulyás Gergely úgy fogalmazott, hogy a felsőoktatás minőségének javítása közös érdek. A kínai intézmény és a Corvinus eddig is együttműködött. Azt is hozzátette, hogy a Fudan a világ egyik legjobb egyeteme, Magyarország pedig bármelyik olyan egyetemet szívesen látja, amely világszinten a top 50-ben van.

Szóba került a Dunaferr-ügy is, de a miniszter szerint a kormánynak nincs hatása a kérdésre, mert a baloldal korábban eladta a gyárat.

Az MSZP adómentes minimálbérre vonatkozó javaslatát politikai álszentségnek nevezte, a minimálbért inkább emelni kell, nem adómentessé tenni.

A közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó kérdésre a tárcavezető kifejtette, hogy ezek közfeladatot látnak el, az államnak pedig elővásárlási joga van, tehát nem arról van szó, hogy bármi magántulajdonná válna, a közvagyon a közcélt szolgálja.

Új ünnepünk lesz?

1990. június 19-én hagyta el az utolsó szovjet katona az országot, a kabinet értékeli a Civil Összefogás Fórum kezdeményezését, de nincs döntés arról, hogy munkaszüneti nappá nyilvánítanák ezt a dátumot.

A Kormányinfó járványhelyzetet érintő témáiról itt írtunk.

Rovatok