Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Világszégyen

2021. április 22., csütörtök 16:23 | aznap frissítve

A DK elnöke szerint a kormány elbukott a járvány elleni védekezésben, a Fidesz szerint Gyurcsányék félrevezetik az embereket.

Világszégyen. Sehol a világon nem vesztették annyian életüket koronavírusban lakosságarányosan, mint Magyarországon – fogalmaz Gyurcsány Ferenc Facebook-bejegyzésében. A DK elnöke hozzáteszi, mindez a járvány kirobbanása óta történt, nem az egyes hullámok során. 

A politikus kiemelte, ide jutottunk onnan, hogy – és Orbán Viktor miniszterelnök korábbi szavait idézte – „a védekezés sikerét a halálozások számában mérjük”. Gyurcsány Ferenc úgy látja, ezzel maga Orbán Viktor ismerte be, hogy elbuktak.

Ez a kormány elbukott a járvány elleni védekezésben

– magyarázta, és hozzátette, ez nem az ellenzék bűne. „Itt most nem Gyurcsány a hibás. Ez a kormány alkalmatlanságának bizonyítéka”.

Közben a Fidesz reagált a DK-elnök szavaira. A párt közleménye szerint a Gyurcsány vezette baloldal politikusai miközben mindent megtesznek, hogy elbizonytalanítsák az embereket, suttyomban maguknak beadatják az oltást.

Kiemelik, hogy a baloldal volt az, aki egyes vakcinák ellen petíciót indított és határozati javaslatban akartak betiltani bizonyos vakcinákat. A DK egyik önkormányzati képviselője is azért vesztette életét, mert hitt Gyurcsány Ferencnek, nem fogadta el a vakcinát, majd megbetegedett és elhunyt.

Hangsúlyozták, hogy egyetlen módon lehet megállítani a vírust: oltással. „Ezért Gyurcsányék jobban tennék, ha visszavonnák az oltásellenes baloldali határozatukat és felhagynának a vakcinák elleni kampánnyal” – közölte a kormánypárt. 

Rovatok