Index Vakbarát Hírportál

Jobb dolga akadt Pintér Sándornak és a Fidesz-KDNP-nek a népjóléti bizottság ülésénél

2021. április 22., csütörtök 12:28

Határozatképtelenség miatt berekesztette az Országgyűlés népjóléti bizottságának csütörtökre összehívott ülését a testület elnöke, amely a tervezett napirendje alapján Pintér Sándor belügyminisztert hallgatta volna meg – számolt be az MTI.

A bizottsági ülésen sem Pintér Sándor, sem a Fidesz-KDNP képviselői nem jelentek meg.

Korózs Lajos, a bizottság MSZP-s elnöke az ülés elején tájékoztatta a bizottság jelenlévő tagjait, hogy csütörtök reggel kapott levelet a Belügyminisztériumtól azzal, hogy Pintér Sándor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatójával folytat soron kívüli tárgyalásokat, ezért nem tud megjelenni a bizottság előtt.

Korózs Lajos jelezte, a csütörtöki bizottsági ülés napjának időpontját már februárban leegyeztette a belügyminiszterrel, aki ezt a napot jelölte meg. Az ellenzéki politikus szerint „lett volna mit kérdezni” a belügyminisztertől, aki egyben a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vezetője is.

Mint mondta, szerették volna megtudni, hogyan kívánják „átfedni” az oltásra regisztrált több mint négymillió ember és az ötmillió adag Magyarországon lévő vakcinamennyiség közötti különbséget. Arra is kíváncsiak voltak, hogy elég hatékonynak látják-e a járványkezelést és az egészségügyi intézmények működését, illetve arra, hogy valóban a járvány ideje alatt kellett-e bevezetni az egészségügyi szolgálati jogviszonyt – sorolta. Arra is választ vártak volna a képviselők, hogy miért kellett benyújtani a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló javaslatot, „miközben telt házas Európa-bajnokságot és egyházi rendezvényeket is megtartanak” az évben.

Korózs Lajos felolvasta azt a levelet is, amelyben a Fidesz-KDNP képviselői és a hivatalosan független, Volner párti Volner János szintén távolmaradásukat jelezték. 

Rovatok