Index Vakbarát Hírportál

Gyűlöletcunami szakadt Majka nyakába, miután Szijjártóval találkozott

2021. április 23., péntek 15:46

Nagy port kavart a kommentelők körében az a fotó, amelyen Szijjártó Péter és Majka látható. Bár a rapper már elmondta, miért jelent meg a Külügyminisztériumban, úgy tűnik, ezt sokan nem tartják elegendő magyarázatnak.

Ahogy korábban az Index is megírta, támadások kereszttüzébe került Majka, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pár nappal ezelőtt egy közös fotót posztolt vele a Facebookon. Bár azóta kiderült, mi járatban volt a Külügyminisztériumban, és azt is kifejtette, mit szól ahhoz az irdatlan kommentcunamihoz, amit a fotó megjelenése után kapott, úgy tűnik, a sztorinak még nincs vége: vannak, akik azóta is bekóstolják. 

Majka korábban már elmondta, mennyire meglepték a rosszindulatú megjegyzések, amiket a fotó közzététele után kapott, ám valószínűleg ennek nem volt eredménye, most ugyanis a közösségi oldalán is bejelentkezett, hogy részletezze, mit gondol a jelenségről. A rapper úgy látja, az emberek ma már nem beszélik meg, ha problémájuk van egymással, ahogy azt sem nézik jó szemmel, ha valakinek politikus barátai vagy ismerősei is vannak.

Szijjártó Péternél jártam, erre a nyakamba szakadt egy gyűlöletcunami. Eladtam magam, a kormánynak dolgozom, talpnyaló lettem stb.!!

– írja a közösségi oldalán, megjegyezve: mindezt azért tartja furcsának, mert aznap délután egy áruházban is járt, és annak ellenére, hogy sokan látták, senki nem támadta be azzal, hogy a multihoz dörgölőzne.

„Magyarországon az emberek szemében nincs olyan, hogy valaki politikailag nem tartozik sehova. Senkit nem hibáztatok, mert ebben nyilván a politika a ludas. Mikor a rossz közhangulat párosul a jó öreg magyar jóindulattal, nyakon öntve a mostani helyzettel, máris kész is a lincshangulat. Ez viszont nonszensz. A függetlenség megszűnt, táborokra szakadunk. A legtöbben úgy érzik, dönteniük kell. Vagy ide, vagy oda kell állniuk” – folytatja, hozzátéve:

Én büszkén vállalom, hogy sehová sem tartozom. Sosem kérték tőlem egyik munkahelyemen sem, hogy gyártsak ideológiát, és álljak be valamelyik politikai mozgalom mögé. Ha kérték volna, akkor az lett volna az utolsó napom ott. Évek óta hallgatom, hogy a TV2-nél dolgozom, és hogy ez is egyfajta szerepvállalás. Hát bassza meg!! Lassan 15 éve melózom a TV2- nek...!!! Olyan emberekkel, mint Till Attila vagy Hajós András, akiken még nagyító alatt sem veszünk észre részrehajlást az éppen aktuális kormány felé.

Majka arra is rámutat, hogy a politika manapság mindenhol jelen van, épp ezért képtelenség, hogy csak olyan helyen lépjen fel, vásároljon vagy dolgozzon, ami nem tartozik semmilyen politikai oldal cégéhez.

Attól vagyok seggnyaló, hogy elviszem az elmúlt egy év problémáját egy olyan emberhez, akivel jó kapcsolatom van, és értelmesen meg tudjuk beszélni?? Ha emiatt egy picit változik a szórakoztatóipar helyzete, akkor annak nagyon sokan örülhetnek. Olyanok is, akik most fröcsögnek, és olyanok is, akik a Facebookon nagymenők, de arra nem veszik a fáradságot , hogy négyévente elmenjenek szavazni, és formálják a jövőt, vagy próbáljanak változtatni rajta.

A rapper szerint, ha a találkozónak lesz eredménye, akkor annak nemcsak a zenészek, hanem a közönség is örülhet majd. Hangsúlyozza: ő sosem lesz sáros a politikától, mindig azokat fogja képviselni, akiknek problémája van, és továbbra is felemeli a hangját, ha valami nem tetszik neki, függetlenül attól, ki van épp kormányon. 

„Egy olyan világban akarok élni, ahol az átlagembernek nem is kéne a politikával foglalkozni. Érezzük jól magunkat. És menjünk végre bulizni.″

A bejegyzést itt érheti el:

(Borítókép: Majka. Fotó: Kaszás Tamás / Velvet)

Rovatok