Index Vakbarát Hírportál

Tóth Vera a Covidról: mintha egy alien úszkálna a testemben

2021. április 24., szombat 15:58

Tóth Vera énekes is átesett a koronavíruson, ami igencsak meggyötörte.

Ez az időszak türelemre, kitartásra int, és a félelem leküzdését kell most megfelelőképpen tanulni és kezelni. Másképp gondolkodik az az ember, aki már elkapta a vírust, és az, aki nem. Ezt azért mondom, mert én is egy bizonyos gondossággal éltem, amíg elkerült, eddig. Két és fél hete egy munka közben kaphattam el, két nappal az oltás után. (Sputnik V)

A zenész a védekezés érdekében mindent megtett, de ez sem volt elég. 

A szabálybetartás felelősségét fontos feladatnak tartom, ebből sosem engedtem, mégsem volt elég az elővigyázatosság, megfertőződtem. Négy-öt nappal a munka után egyik pillanatról a másikra rám jött egy olyan rosszullét, amit még sosem tapasztaltam. Vacogtam, fájt mindenem, hőemelkedésem volt, mintha kiütöttek volna egy totális K.O.-val. Nem tudtam mást csinálni, csak aludni és vízszintes állapotban lenni. Házhoz jött a tesztelés, aztán pozitív lettem, de nem lepett meg, hisz a betegség fogalmát nemigen ismertem életem során, tehát ezekkel a tünetekkel biztos voltam benne, hogy covidos vagyok. Úgy éreztem, mintha egy ALIEN úszkálna a testemben, tetőtől talpig. 

A tünetek sem kerülték el Tóth Verát.

A nehézlégzés, az idegeskedés általi gyomorsav-termelődés sem segít a szabad levegő áramlásában. A rekeszem kikészült a köhögéstől, és amikor reggel azt hiszed, ma jobb, egy farkasgyepűi tüdőszanaróriumi beteget megszégyenítő sípoló tüdővel és fullasztó tutulással üdvözlöd a délelőttöt, majd ebbe is megszédülsz, jön a fal vagy a padló, de inkább lefekszel. Mindez úgy történik, hogy tulajdonképpen a világnak fingja sincs erről a vírusról, hisz rövid ideje része az életünknek, de pont elég is volt belőle, köszi, taka.

A művésznő mindenkit arra biztat, hogy oltassa be magát.

Jelenleg nem látok más kiutat, csak az oltáson keresztül. Én bízom az orvostudományban és abban, hogy nem megölni, hanem megmenteni akarnak minket. Egy éve nincs munkám, a szakma negyedrésze meghalt, a szó szoros értelmében, tehát többet nem lesz a koncertem vendége, mert vége az életének, mert elvitte a Covid. A szakma másik része, érdemes művészek, színészek hozzájuk nem méltó munkákat vállalnak, negyvenezer, szórakoztatóiparból élő ember tengődik, sodródik, és nekem ne mondd, hogy el lehet menni dolgozni, mert rögvest agresszív kismalac leszek.

Rovatok