A koronavírus-járvány elsősorban egészségügyi kihívások elé állítja az emberiséget, ugyanakkor drámai hatással van az életünk alakulására a gazdaság, a társadalom és a politika területén – írta tavaly A koronavírus-járvány a szociológia optikájából című tanulmányában. Miért kezdett el foglalkozni a világjárvány társadalomtudományi kérdéseivel?

Szociológusként mindig empirikusan kutatom a társadalmat, de a mostani helyzetben – mint akárki más – én magam is érintett vagyok, ezért valamelyest megváltozott ez az alaptézis. Tavaly a járvány első időszakában leginkább otthon ültem, és gondolkodtam, hogy az egész problémakört hogyan lehet lefordítani a társadalomtudomány nyelvére, megtalálni azokat a kérdéseket, amelyek igazán fontosak. Nem vagyok jós, de azt gondoltam, hogy a pandémiát kizárólag védőoltással lehet megállítani, tehát az orvostudománynak kell felvennie a harcot ellene. Nem csalódtam, hatalmas pénzek és hatalmas erők mozdultak meg a tudomány támogatására, és elképesztő gyorsasággal sikerült kifejleszteni a vakcinát. Ugyanakkor naivitás azt gondolni, hogy ezzel valóban megoldottuk a problémát. Időlegesen értünk el eredményeket, de hogy az emberiséget fenyegető vírusok nem fognak eltűnni, abban biztos vagyok. Vagyis a társadalomnak fel kell készülnie arra, hogy hasonló katasztrófa többé ne következzen be, és figyelembe kell vennie a koronavírus-járvány nyomán bekövetkezett, széles körű gazdasági, társadalmi és politikai hatásokat. A szociológia ezeket a folyamatokat három szinten vizsgálja: makroszinten, intézményi szinten és mikroszinten, vagyis az egyének szempontjából.

Az újságolvasó számára a mikroszint a legfontosabb? Vagyis az, hogy értelmezni tudja, mi történik a közvetlen környezetében, a saját életében?

Nem feltétlenül, hiszen a különböző szintek összefüggnek, és mivel a járvány mértéke és kiterjedése egyaránt óriási, ezért természetesen drámai hatással van az életünk folyására és az emberi viszonyainkra, legyen szó akár a gazdaságról, akár a társadalomról vagy a politikáról. De ha már az egyénről esett szó, a személyes élethelyzetekben egyrészt vizsgálni kell az emberek mentális egészségét, a szorongást, a félelmet, az elvonulást, az elszigeteltséget, a pánikreakciókat és a pszichoszomatikus reakciókat. Másrészt vizsgálni kell a vírushelyzet és a karantén viselkedésbeli következményeit, hiszen alapvetően megváltoztak a napi rutintevékenységek, az öltözködési szokások, a higiéniás viszonyok, az életmód, a munkavégzés és a szórakozás formái. Átalakult az időérzékelésünk, az idő múlása elvesztette hagyományos struktúráját, a napok és a hetek monoton egyformaságban követik egymást, a hétköznapok és az ünnepnapok alig különböznek egymástól. Harmadrészt fontos, hogy a vírus alapvető természete, hogy emberről emberre terjed cseppfertőzéssel, tehát a leghatékonyabb védekezés ellene a társadalmi távolságtartás, a közvetlen személyes érintkezések minimalizálása. Ez a társadalmi távolság egyben az elkülönülés kifejeződése, ami nagyon könnyen másoktól való félelemmel, bizalmatlansággal és folyamatos gyanakvással párosulhat.

Félelmek, bizonytalanság, pszichés levertség, magatartásbeli változások. A felsoroltak kimondottan súlyos társadalmi problémák, vagy netán nagyobb jelentőséget tulajdonítunk nekik, mint kellene?

Mindezek nagyon súlyos problémák, hiszen a mindennapok békéjéről, az emberek boldogságérzetéről szólnak, aminek a megzavarása komoly károsodások forrása. A mostani helyzetünk nem természetes állapota az emberi létezésnek, de közben az is igaz, hogy döntő összefüggést mutat a járvány terjedésével, hogy egy adott társadalom szabálykövető-e vagy sem. Elmondható, hogy Ázsiában bizony az emberek sokkal fegyelmezettebbek, mint Európában vagy Amerikában, ahol individuálisabb a kultúra. Konkrétan Magyarországon például többé-kevésbé fegyelem figyelhető meg a maszkviselésben, de a szükséges társadalmi távolságot már nem tartjuk be. Nálunk felülírja az önfegyelmet, hogy szociális lények vagyunk, és úgy gondoljuk, szabadon dönthetünk a mindennapos dolgainkról, a kapcsolatainkról, elsősorban a saját családunkban.

A család mint társadalmi kiscsoport fontossága felerősödött, de a barátságok többsége a virtuális térbe, az internetre költözött, és a személyes kommunikáció hiányát a digitális kommunikáció próbálja pótolni, miközben ez az online világ nem csupán nagy segítség az emberek túlélésében, de negatív hozadékokkal is járhat. Az internet, amely a tájékozódás legfontosabb eszközévé vált a folyton változó körülmények között, a hamis információk színterévé is vált, teret ad az álhíreknek és a különféle összeesküvés-elméleteknek is, ami úgyszintén jelentősen közrejátszhat a biztonságérzetünk romlásában.

És a hatások elemzésekor meg kell említenem azt is, hogy a válság nyomán egyre inkább a nemzetállami keretek képezik a biztonság alapvető forrását, ami felerősíti a nemzeti hovatartozás és identitás jelentőségét. Az emberek alapvetően a saját országukra fókuszálnak, az országukon belüli folyamatok érdeklik őket, és nemzetállami szinten várják a megoldást is. Megfigyelhető például, hogy a válság kirobbanásával párhuzamosan tömegesen tértek haza a külföldön élő állampolgárok annak ellenére, hogy az utazási korlátozások ezt jelentősen megnehezítették.

Szokás háborús helyzethez hasonlítani a mostani időszakot, mondván, hogy rengeteg a halálos áldozat, a lelki sérült, családok esnek szét, az emberek félnek, megroskad a gazdaság. És a vírus előtti időket szokás „békeidőkként” emlegetni. Mi a véleménye a háborús párhuzamról, megállja a helyét?

Az a helyzet, hogy a Covid-járványt nagyon nehéz megértenünk, felfognunk és racionalizálnunk, hiszen ha kinézünk az ablakon, azt látjuk, hogy a tavaszi világ éppen olyan békés, mint amilyen volt két-három évvel ezelőtt, virágoznak a gyümölcsfák, dalolnak a madarak, ugyanakkor ha kimegyünk az utcára, azzal szembesülünk, hogy ez a világ mégiscsak telis-tele van ránk leselkedő veszéllyel. A helyzetünk megfogalmazása érdekében megpróbálunk analógiákat keresni, és az idősebb generáció körében a legerősebb hasonló emlékkép, amely megrengette a világunkat, és emberéleteket követelt, nyilvánvalóan a világháború, illetve az ’56-os forradalom. A háború voltaképpen egy metafora.

Ám azok a háborús idők és a mostani helyzet alapjaiban különbözik egymástól. Ezt a válságot nem társadalmak egymásnak feszülése okozta, és nem regionális krízis. Fel kell ismerni, hogy egy globális vírusfenyegetésről van szó, ami nem súlyosabb és nem is kevésbé súlyos probléma, mint egy háború. Ez a vírus nem ismer határokat, nem különböztet meg társadalmakat, embereket, csak pusztít, ezért az egész helyzet legsúlyosabb dilemmája a globalizáció kérdése. Egy elképesztő sebességgel globalizálódó világot sújt most egy globális vírusválság.

A válsággal összefüggésben milyen társadalmi következményekre hívná fel a figyelmet?

Például arra, hogy a társadalmi felelősségvállalás jórészt azon múlik, hogy milyen a középrétegek helyzete és teherbíró képessége. A vírus persze nem válogat, és egyaránt sújt mindenkit, de a válság következtében a közép- és az alsó osztályok helyzete pénzügyi szempontból drámai mértékben romlik a munkahelyek elvesztése és a családok pénzügyi tartalékainak felélése miatt, és ezekben a csoportokban jelentősen növekszik az egzisztenciális bizonytalanság.

De fontosak a járvány gazdasági következményei is: a termelés fenntarthatóságának kockázata, a vállalkozási kockázat, a pénzügyi válság, az infláció és a munkanélküliség, amelyek összességében súlyos létbizonytalansághoz vezetnek a társadalmi struktúra szinte minden szegmensében. A járvány okozta változások egyik legnagyobb kihívása az, hogy hogyan lehet kompenzálni az elveszített jövedelmet, és miként tartható fenn az élet korábban megszokott színvonala.

Ráadásul a koronavírus-járvány nemcsak általános életszínvonal-csökkenéshez vezet, és növeli a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségeket, hanem a hagyományos társadalmi egyenlőtlenségek mellett új típusú egyenlőtlenségek forrása is. Ennek egyik legfontosabb tényezője, hogy a bevezetett karanténlét a társadalmi interakciókat és a társadalmi cselekvést jelentős mértékben a digitális térbe helyezte át, ami felerősítette a digitális társadalom szerepét a társadalom működésében. Az információs társadalom azonban feltételezi, hogy az embereknek kellő erőforrásuk és hozzáférésük van a digitális univerzumhoz, és rendelkeznek azokkal az új típusú készségekkel és tudásokkal, amelyek a bekapcsolódáshoz és részvételhez elengedhetetlenül szükségesek. Mindez azonban életkor- és státusfüggő. Az idősek és a legszegényebb társadalmi csoportok körében fokozottan jelentkezik a digitális írástudás és a digitális eszközök hiánya, ami a társadalmi hátrány és kiszolgáltatottság újabb forrása lehet, növelve a szakadékot az egyes társadalmi csoportok között.

Gondoljunk csak az iskolák bezárására és arra, hogy a digitális térben zajló távoktatásba milyen esélyük lehet bekapcsolódni azoknak a gyerekeknek, akiknek nincsenek meg a megfelelő eszközeik, és a digitális írástudásuk is hiányzik. Vagy gondoljunk azokra az idős emberekre, akiknek még egy mobiltelefon kezelése is nagy kihívást jelent. Az ő esetükben fokozottan beszélhetünk kiszolgáltatottságról és leszakadásról. Tartani lehet attól, hogy a legkiszolgáltatottabb és legszegényebb rétegek drámai módon kiszorulhatnak a társadalomból.

Ahogy a mindennapokban sokan, úgy ön is felteszi a nagy kérdést a tanulmányában, tudniillik, hogy mi lesz majd a koronavírus utáni időkben. A mostani változások után egyszerűen visszazökkenünk a régi kerékvágásába, vagy új korszak kezdődik? Véleménye szerint mire számíthatunk?

Azt már most, a járvány kellős közepén is feltételezhetjük, hogy a kilábalás után a világ országainak újra kell gondolniuk számos, a modernitással együtt járó fontos problémát. Ide sorolom a globalizáció okozta kockázatok mérséklésének a kérdését, a rendszerek fenntarthatóságát, a munkavégzés új formáinak lehetőségeit, a munka értékét, a felelős fogyasztás és termelés kérdését, valamint olyan szempontokat, mint a társadalmi rendszerek és az emberek sebezhetősége, az emberi létezés törékenysége, a modern társadalmak alacsony ellenálló képessége, a biztonság és biztonságérzet fontossága, illetve az emberek közötti és az intézmények iránti bizalom kérdése. A világ meg fog változni. Gondoljunk csak bele, már most megváltozott.

Hogyan lehet mérni a világ változását?

Amikor a világ megváltozik, a szokásaink is megváltoznak, aminek pozitív és negatív hozadékai egyaránt lehetnek.

(Borítókép: 65 éves és idősebb lakosokat koronavírus elleni vakcinával oltanak 2021. február 13-án Floridában. Fotó: Octavio Jones / Getty Images)