Index Vakbarát Hírportál

A héten szavaz az egyetemi modellváltásról a parlament

2021. április 25., vasárnap 20:40

Az Országgyűlés ötnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők ezalatt 36 javaslatról dönthetnek és 26 általános vitát bonyolíthatnak le.

A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn 13 órakor három, a közelmúltban elhunyt képviselőre, Serfőző Andrásra (MSZP), Hajdú Zoltánra (SZDSZ) és Lusztig Péterre (MSZP) emlékezéssel kezdődik.

Kedden reggel kilenc órától napirend előtti felszólalásokat mondhatnak a képviselők, majd a szavazások következnek.

A parlamentnek huszonhat javaslatról kell döntenie, köztük a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló előterjesztésről, továbbá több vidéki egyetem alapítványi formára történő átalakításáról, valamint a közbiztonság erősítését szolgáló rendészeti javaslatokról.

Szerdán tíz javaslatról szavaznak. Újra dönteniük kell a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött Egységes Szanálási Rendszerhez kapcsolódó javaslatról, valamint a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezésről.

A harmadik ülésnapon nyolc indítványról, egyebek mellett a kormány aktuális közlekedési és energetikai módosítási javaslatairól folytatnak általános vitákat.

Csütörtökön és pénteken hét-hét általános vitára kerül sor. Terítékre kerülnek a vagyongazdálkodást, az otthonteremtést, az agráriumot, az ingatlan-nyilvántartást és a koronavírus-járványt érintő változtatások is.

A parlament ülése május 3-án, hétfőn ér véget, amikor a képviselők kérdéseket és azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak.

Rovatok