Index Vakbarát Hírportál

Akkora Békemenetet ígér a CÖF, amekkora még soha nem volt Magyarországon

2021. április 26., hétfő 19:58

Közeleg az újabb Békemenet, nem is akármilyen – derül ki a kormányközeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) által múlt héten közzétett sajtótájékoztatóból.

Csizmadia László, a CÖF–CÖKA elnöke indításképpen a „klasszikus ellenzéki politika magyarországi mutánsairól” beszélt, ami szerinte életellenes, megnyilvánulásaik pedig provokatívak. Ezt követően egyebek között azt mondta:

Közeledik annak az ideje, amikor az egyre súlyosbodó provokációk miatt – soha nem látott méretekben, békét sugallva, meghívva az operatív törzset és a pandémia legyőzésében részt vevő összes honfitársunkat, hősies munkájukat személyesen is elismerve – közösen haladhatunk a Békemeneten.

A béke meghirdetése után a „a védekezés eredményességét rémhírterjesztéssel akadályozó vagy azt meghiúsító baloldali politikusok kapcsán” azt kérte, hogy a törvény leghatározottabb szigorával sújtsanak le azokra, akik „politikai haszonszerzésből kockáztatják a magyar emberek egészségét és életét”. Kijelentette, támogatják a Büntető törvénykönyv „minél szélesebb körben történő alkalmazását”.

Hiszen úgy tűnik, hogy a baloldal gátlás nélküli hazugságáradata, oltásellenessége jelenleg nem ismer határokat, és nem tart az esetleges konzekvenciáktól sem.

Csizmadia László szerint az ellenzék „áldatlan háborút indított” a keleti vakcinák ellen, a CÖF–CÖKA pedig ezzel szemben az oroszoknak és a kínaiaknak mondott köszönetet, hogy hazánk az elsők között áll a beoltottság terén a nemzetközi összehasonlításokban.

Az ellenzék után Brüsszel is sorra került a bírálatok címzettjei között. Mint fogalmazott:

Brüsszelben felülkerekedett a multinacionális gyógyszergyárak által megfizetett liberális pártérdekű lobbizó maffia.

Mindezek mellett a migrációról is szó esett azért. Csizmadia szerint „Európa határain megjelentek azok az illegális bevándorlók, akiket importcikként kezelhet egy birodalmi rendszer”.

A Telex ma megkereste a CÖF-öt azzal, hogy van-e már a Békemenetnek tervezett időpontja, és ismerik-e a kormány vagy a Fidesz álláspontját a rendezvény ötletével kapcsolatban. Válaszukban azt írták:

A tömegrendezvényeknek csak a pandémia legyőzése után lesz itt az ideje, ezt önök is tudják.

Állításuk szerint továbbá a szervezet nem kérte ki a kormány vagy a Fidesz álláspontját, „a szellemi honvédőkre támaszkodnak”.

Rovatok