Feljelenti a kormányt rémhírterjesztés miatt Szél Bernadett. A politikus szerint Orbán Viktor és pártja a propagandához igazította az oltások hatékonyságára vonatkozó adatokat, ez pedig alkalmas arra, hogy a védekezés eredményességét akadályozza vagy meghiúsítsa – írta közleményében Szél Bernadett független országgyűlési képviselő.
A kormány egyébként vasárnap publikált egy, a vakcinák hatékonyságával foglalkozó táblázatot. Ebből többek között az olvasható ki, hogy százezer Pfizerrel oltottból 32-en hunytak el, míg a kínai Sinopharm esetében ugyanez a szám 16-ra jön ki. Karikó Katalin, aki részt vett a annak a technológiának a kifejlesztésében, amelyet a Pfizer használ az mRNS alapú vakcinájához, korrigálta a táblázatot.
Szél Bernadett szerint a kormány tudományosnak beállított adatokkal próbálja átvinni azt az üzenetet, hogy a kínai vakcina jobb mint a nyugati. Úgy véli, Orbánéknak már semmi sem drága, ha az ellenzék lejáratásáról, vagy éppen a keleti vakcinák népszerűsítéséről van szó.
A második oltás utáni fertőzési és halálozási adatok alapvető információk – mint például az egyes vakcinákkal beoltottak száma, életkora, egészségügyi állapota – nélküli közzététele azonban teljesen alkalmatlan a vakcinák közti összehasonlításra
– fogalmazott Szél Bernadett, hozzátéve, hogy emberélet nem lehet a propaganda eszköze, és mivel szerinte a táblázattal a kormány félrevezeti a lakosságot, rémhírterjesztés miatt feljelentést tesz.