Index Vakbarát Hírportál

A kormány vasárnap közzétett adataira reagált Karikó Katalin

2021. április 26., hétfő 08:21

A beoltottak közül 273 ember vesztette életét az oltóanyag felvétele után – derült ki a kormány által vasárnap közzétett adatokból. Karikó Katalin, Pfizer–BioNTech és a Moderna által gyártott oltások fejlesztésében részt vevő magyar kutató, a mainzi BioNTech alelnöke Facebook-oldalán reagált a nyilvánosságra hozott adatokra.

A koronavírus elleni vakcinákhoz használt mRNS-technológia kidolgozója azt írja, kiegészítette néhány szükséges információval a táblázatot. E szerint négy hónap alatt halt meg 32 idős ember százezer, Pfizer-vakcinával oltott személyből, a kínai vakcina esetén két hónap alatt halt meg 16 ember százezer beoltottból.

Még kutatónak sem kell lenni ahhoz, hogy valaki realizálja, hogy megfelelő kontrollal lehet csak összehasonlítani valamit, vagy historic kontrollal. A betegségek mellett a beoltottak és elhunytak korát is fel kell tüntetni, különben ez teljesen félrevezető információ. Azt kellett volna feltüntetni, hogy Magyarországon négy hónap alatt százezer idős, krónikus beteg emberből hányan haláloznak el az öregek otthonában. Illetve krónikus betegséggel nem rendelkező százezer emberből hányan halnak meg négy hónap alatt

– írta a kutató. 

Rovatok