Index Vakbarát Hírportál

Nem akart megázni az esőben, elkötötte és összetörte a Volánbusz buszát

2021. április 26., hétfő 16:02 | aznap frissítve

Jármű önkényes elvételének bűntette miatt nyújtott be  vádiratot a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly nyáron elkötött egy parkoló autóbuszt, majd azzal balesetet szenvedett – tudta meg az Index.

A 20 éves fiatal 2020. augusztus 4-én hajnalban biciklivel tartott hazafelé, amikor a feltámadó vihar miatt beállt a kulcsi autóbusz-megállóba, ahol két autóbusz várakozott. Nem sokat teketóriázott, előbb az egyiket, majd a másikat próbálta elindítani, alighanem jobbnak látta a bringát valami fedett járműre cserélni, hogy ne ázzon bőrig. 

Mivel ismerte a nyitási mechanizmust, a bejutás gyerekjáték volt a buszokba, ám az elsőt nem tudta beindítani. A következővel már nagyobb szerencséje volt, a vezetéssel viszont kevésbé: Rácalmás felé járt, amikor az eső miatt csúszóssá vált úton az árokba hajtott. Mivel a busszal továbbmenni nem tudott, gyalog elhagyta a helyszínt, majd a megállóban hagyott kerékpárjához visszatért, és azzal hajtott haza.

A baleset következtében a buszban 2 millió forint kár keletkezett. A férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, nyomatékosítja az ügyészségi összegzés. Jászberényiné Király Teodóra, a megyei főügyészség sajtószóvivője a Dunaújváros Online-nak elmondta, hogy a vádiratban tárgyalás mellőzésével közérdekű munka kiszabását, valamint a Volánbusz által előterjesztett polgári jogi igény érdemi elbírálását indítványozták.

Rovatok