Index Vakbarát Hírportál

Türelmesen várakoztak a hiányzó fideszes képviselőkre, hogy leszavazhassák az ellenzéki javaslatokat

2021. április 26., hétfő 17:02

A Fidesz ma ismét megcsúfolta a magyar parlamentarizmust – kezdte Facebook bejegyzését Bana Tibor független országgyűlési képviselő, amelyben az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának hétfői üléséről számolt be.

A politikus beszámolója szerint Szél Bernadett azt szerette volna, ha a bizottság 

érdemben tárgyal a magyar kormány és Kína kapcsolatáról, különös tekintettel annak európai uniós vonatkozásaira. 

„Ezt magam is fontosnak tartottam volna” – tette hozzá. 

Mivel azonban az ülésre több Fidesz-KDNP-s képviselő sem ment be, az a helyzet állt elő, hogy egyenlő számban voltak jelen a kormánypárti és az ellenzéki szavazatok.

A Fidesz ezért felháborító módon időhúzásba kezdett, arra várva, hogy megérkezzenek a hiányzó képviselők. Emiatt fél óra alatt sem tudtuk elfogadni a napirendi pontokat. Miután a Fidesz végül le tudta szavazni a javaslatot, ellenzéki képviselőtársaimmal kivonultunk a bizottsági ülésről  – írta bejegyzésében Bana Tibor.

A 444 úgy tudja, hogy Hörcsik Richárd fideszes bizottsági elnök közölte: addig nem lesz szavazás, amíg meg nem érkeznek a további kormánypárti tagok. Azt mondta, Tessely Zoltán fideszes képviselő már közel van, csak éppen „technikai okok miatt” még nem tudott leparkolni. A parkolás befejeztére a KDNP-s Juhász Hajnalka is megjelent a színen, így már magabiztosan le tudták szavazni az ellenzéki javaslatokat. A lap információi szerint ez azért is érdekes, mert a bizottságban korábban soha nem voltak tekintettel a késésekre.

Rovatok