Mik a főbb gondok, amik a pandémia alatt a gyermeki jogokat érintik a világban az UNICEF tapasztalatai szerint?

A járványügyi szempontok nagyon komplexek, de az biztos, hogy a gyermekek életében az oktatáshoz való jog az egyik legfontosabb jog. Ha a gyerekek nem járhatnak iskolába, az nyilvánvalóan azt jelenti, hogy sérül ez a joguk. Az elmúlt egy év alatt, tehát a pandémia kezdete óta, a világon 168 millió gyerek egyáltalán nem járt iskolába. Jóval többen, kb. 1,5 milliárdan vannak azok a gyerekek, akiket az iskolabezárások – akár csak időszakosan – érintettek. Tudni kell azt is, hogy 463 millió gyereknek egyáltalán nincs hozzáférése a digitális oktatáshoz. Amikor tehát a járvány miatt iskolákat kell bezárni, akkor nagyon sok gyerek ténylegesen elesik az oktatás mindenféle lehetőségétől. Az alacsony és középjövedelmű országokban ez sok más jogsérelemmel együtt fenyeget. Ha nem jár iskolába a gyerek, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel kerül kiszolgáltatott helyzetbe, sokkal inkább ki lesz szolgáltatva a gyerekmunka, de még a gyerekházasság veszélyének is.

Az iskolabezárások tehát súlyos következményekkel járhatnak: számos országban magas annak a kockázata, hogy aki egy éve nem ülhet az iskolapadban, az már sosem tér vissza az osztályterembe, és gyermekházasságba vagy gyermekmunkára kényszerül. Pedig gyermekek milliói számára az iskola az a hely, ahol nemcsak tudást, de ellátást, tápláló élelmet is kapnak, kapcsolatba léphetnek társaikkal, továbbá az iskolában érhetők el számukra az egészségügyi és immunizációs szolgáltatások is. Minél hosszabb ideig tartanak a bezárások, annál hosszabb ideig fosztják meg ezektől a gyerekeket.

Az iskolabezárások miatti hátrány a fejlett országok szegény rétegéhez tartozó családok gyerekeit is érinti, közöttük is sokan lehetnek, akik nem tudnak vagy nehezen tudnak kapcsolódni a digitális oktatáshoz. Erről mik a tapasztalataik?

Magyarországon a miniszterelnök is azt mondta tavaly májusban, hogy a gyerekek tíz százalékát elvesztettük a digitális oktatással. Nem látjuk a pontos számokat, nem tudjuk, hogy pontosan hány gyerek nem fér hozzá a digitális oktatáshoz, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez probléma. A gyerekvédelmi szakellátásban, a gyerekotthonokban, a nevelőszülői hálózatokban, ahol valószínűleg nem áll rendelkezésre annyi számítógép, mint amennyire szükség lenne, a hátrányos helyzetű településeken, szegregátumokban végképp ez a helyzet. Sokszor nem is az eszközhiány jelent gondot, hanem inkább a digitális kompetenciák hiánya, vagy egyszerűen a fizikai tér a hiánya, otthon, a lakásban. Az, hogy tudnak-e a gyereknek legalább három négyzetméter saját területet biztosítani, ahol ő online tud tanulni. Tehát az oktatáshoz való jog nemzetközi szinten és itthon, Magyarországon is az egyik nagyon fontos gyerekjogi terület, ami sérül a pandémia időszakában.

A másik gyerekjog, amit kiemelhetünk, az a védelemhez való jog. Azt is láttuk, akár nemzetközi statisztikákban, akár az itthoniakban, hogy a családon belüli erőszak tekintetében emelkedett az esetszám. A szakemberek már a pandémiás időszak kezdetén rögtön figyelmeztettek, hogy ezek a jogsérelmek növekedni fognak, és láthattuk is a statisztikákban, hogy 30-40 százalékos átlagos növekedés mutatkozott. Amiatt is egyre égetőbb ez a probléma, mert a jelzőrendszerünk nem képes a pandémia idején erre igazán megnyugtató választ adni. A hagyományos jelzőpontokon – az iskolában, óvodában, bölcsődében stb. – a gyermekek a pedagógusok szeme előtt vannak, és ha ők arra utaló jeleket látnak, hogy egy gyerek nincs otthon biztonságban, hogy bántalmazzák, akkor a pedagógus a jelzőrendszer tagjaként tudja ezt jelezni a gyerekjóléti szolgálatnak. És akkor lehetőség nyílik arra, hogy megvizsgálják, milyen szülői környezetben van a gyerek. A jelzőrendszernek ez a funkciója az intézmények bezárásával a pandémia miatt gyakorlatilag nem létezik. Vannak gyerekek, akiket digitálisan sem érnek el a tanárok. A járvány miatt eleve csökkenteni igyekeztek a fizikai kontaktusokat, tehát nem is látogatták a gyermekvédelmi szempontból nagyobb kockázatú családokat. Biztos, hogy ez a lazább figyelem tágítja azoknak a gyerekeknek a körét, akik nincsenek otthon biztonságban.

A gyermekvédelemben nevelkedő gyerekekkel mi a helyzet? Ők egy zárt, nem is látogatható intézményben élnek, rájuk ki tud ellenőrző figyelmet fordítani a járványveszély idején?

A gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek esetében éppen most, április 19-én szűnt meg a kijárási és látogatási tilalom. Ezek a gyerekek ismét egy olyan időszakot éltek át, amikor teljesen be voltak zárva az intézményben. Tavaly is volt egy ilyen időszak, márciustól májusig. Ez olyan állapot, amit nehezen tudunk elképzelni, mert mi nem éljük át, mert mi elmehetünk ide-oda, a boltba, a barátainkkal is találkozhatunk azért, kirándulhatunk, sétálhatunk, persze a járványügyi intézkedések betartása mellett. A gyermekotthonokban élő gyerekek azonban tényleg be vannak zárva ilyenkor, hosszú hónapokon keresztül maximum egy óra szabadidőt tölthettek az udvaron, egyébként pedig teljes kijárási és látogatási tilalmat rendeltek el.

Mentálisan hogy lehet ezt bírni? Milyen segítséget kapnak ennek elviseléséhez ezek a gyerekek?

Biztos, hogy nagyon nehezen. Azok a gyerekek, akik a gyerekvédelemben vannak, eleve nagyon sérülékenyek, traumákat hordoznak. És amikor őket bezárják, és megfosztják a külső programok lehetőségétől, miközben nem járhatnak iskolába ők sem, az aggodalomra ad okot. Büszkék vagyunk arra, hogy az UNICEF Magyarország Kilátó Élményprogramja – ami gyermekotthonban élő gyerekeket támogat –, a pandémia egész időszaka alatt működött, online élménypedagógiai és traumafeldolgozást támogató foglalkozásokat szervezve a gyerekeknek. A bezártságra visszatérve, arra kell figyelni, hogy ezekben az esetekben megnövekszik-e az intézményben az erőszak, akár a kortársak között, akár a szakemberek és a gyerekek között. Ezek a gyerekek a fejlesztésekről is lemaradhatnak, pedig nekik lenne rá a legnagyobb szükségük. A digitális oktatásba sem tudnak úgy bekapcsolódni, mint a szerencsésebb társaik, úgyhogy biztosan halmozottan érvényesül az a hátrány, ami éri őket. Az UNICEF Magyarország szakmai munkájában az egyik fő terület 2021-ben a mentális egészség, ennek keretében működtetjük a mentálhigiénés programunkat: mentálhigiénés tanácsadást, szupervíziót biztosítunk a gyermekvédelmi gondoskodásban dolgozóknak, nevelőknek, szakembereknek, illetve most már a gyermekjóléti alapellátásban dolgozókra és tanárokra is kiszélesítettük a programot. Azt láttuk, hogy akkora teher hárult a tanárokra az online oktatás miatt, hogy szükségessé vált a gyerekvédelmi szakellátásból az alapellátás felé tágítanunk ezt a programot. Abból indulunk ki, hogy a gyerekek egyszerűen akkor vannak jól, ha jól vannak a körülöttük lévő felnőttek is.

A vírusjárvány miatt egyre több gyerek veszíti el egyik vagy mindkét szülőjét, emiatt nehezen feldolgozható lelki megrázkódtatást kell, hogy átéljenek. Szerencsés esetben a vírusbetegség miatt kórházba kerülő szülők meggyógyulnak, de mi történik ez idő alatt a gyerekekkel, amíg ők kórházban vannak? Rendesen megoldott a róluk – és az árván maradt gyerekekről – való gondoskodás?

A gyerekvédelmi szakellátás rendszere ezekre a kérdésekre van berendezkedve „békeidőben” is, de az valóban igaz, hogy az utóbbi évtizedekben az árvák ellátásának problémája ilyen súllyal nem jelent meg. Háborúk, természeti katasztrófák idején szokott megjelenni feladatként az árvákról való gondoskodás. A gyerekvédelem elsősorban azokban az esetekben jut szerephez az utóbbi évtizedekben, amikor bántalmazás, elhanyagolás gyanúja merül fel otthon, vagy a gyermek olyan körülmények között él, ami veszélyezteti az egészséges fejlődését. Ezekben az esetekben a jelzőrendszer valamelyik tagja – iskolából, óvodából – jelez a gyerekjóléti szolgálatnak, és ha a szolgálat úgy értékeli a vizsgálata után, hogy tényleg nincs biztonságban otthon a gyerek, és a fokozatosság elvét érvényesítve nem sikerül helyrehozni a családi körülményeket, akkor kiemelik a gyereket a családból, állami gondoskodásba kerül: gyerekotthonba vagy nevelőszülőkhöz. A hatóságok egyébként mindig először a szélesebb családban próbálják elhelyezni a gyereket (pl. nagyszülőknél, szülők testvérénél). Ehhez az kell, hogy legyen olyan személy a családban, aki alkalmas a gyermek nevelésére, és vállalja is az ezzel járó feladatokat, felelősséget. Ha egy gyerek elárvul, akkor a gyerekjóléti szolgálat felméri, hogy a családban van-e olyan rokon, aki képes, alkalmas és vállalja is a gyerek gondozását, nevelését. Nem mindig találják meg a megfelelő személyt családon belül, de ha van ilyen, akkor a családba fogadás intézménye érvényesül. A legtöbbször az a gyerek érdeke, hogy a saját családján belül maradjon, mert ez ismerősebb, biztonságosabb közeg a számára, így könnyebben épülhet fel az elszenvedett traumából, ami a szülei elvesztése nyomán érte őt.

A mélyszegénységben élő családok gyerekeinek nemcsak arra nincs esélyük, hogy a vírusjárvány idején tartsák a ritmust a tanulásban a jobb körülmények között élő társaikkal, de sokaknak még arra sincs, hogy egészségesen táplálkozzanak, hogy szervezetük ezáltal ellenállóbb legyen a vírusokkal szemben. A digitális oktatásból való kimaradásuk problémája nem törpül el emellett?

Tény, hogy nagyon sok családot Magyarországon egzisztenciális válságba sodort a vírushelyzet, és így a gyerekek alapvető szükségletei sem lehetnek kielégítve. Valóban, az oktatásban való lemaradás csak ezek után következik. Az iskola ugyanakkor nem csak az oktatás színtere, számtalan gyerek csak itt jut megfelelő ételhez, itt van fűtött szobában egész nap, és ahogy már beszéltünk róla, gyakran itt van biztonságban is. Ami az oktatásban való lemaradást illeti, egy, a digitális oktatás tanulságairól szóló, tavaly szeptemberben közzétett kutatás alapján azt mondhatjuk, hogy a jól szituált családokban, az egyébként is jól teljesítő gyerekek esetében nem okozott igazán nagy lemaradást a digitális oktatás. Persze érzelmileg, társas készségekben nyilvánvalóan náluk is megjelenik a lemaradás, mert ezek a készségek sokkal nehezebben fejlődnek otthon, társak nélkül. De az igazán súlyos veszteségek azokat a gyerekeket érik, akik egyébként is le vannak maradva. Az ő teljesítményükön jól látszik, hogy az a néhány hónap teljesen kimaradt. Nemzetközi tanulmányok is alátámasztják, hogy ahol teljesen megszervezték a digitális oktatást és mindenkinek rendelkezésére állt megfelelő eszköz, az online tananyagot is jól és hamar összeállították, még ott is csak a tíz százaléka maradt meg annak a tudásnak, amit otthon tanultak digitálisan a gyerekek. Belgiumban végeztek még a 90-es években egy kutatást, a nagy pedagógussztrájk után, amikor több hónapon át a gyerekek egy része nem járt iskolába, míg egy másik része igen. Azt tapasztalták, hogy azoknak a gyerekeknek, akik nem jártak, még évekkel később is rosszabb volt az iskolai teljesítményük, mint azoknak, akik jártak. Az iskolából való kimaradás tehát tartósan és hosszú távon befolyásolja a gyerekek sikerességét, teljesítményét. Természetesen, ha a járványügyi helyzet indokolja, akkor be kell zárni az iskolákat, de fontos látnunk, hogy a másik oldalon milyen károk keletkeznek, és a különböző szempontok figyelembevételével kell meghozni a döntéseket.

Az UNICEF a honlapján lévő tájékoztató anyagok szerint többféle programot is szervezett kifejezetten a koronavírus-járvány elleni védekezéshez kapcsolódóan. Melyek a legfontosabbak ezek közül?

A szupervíziós programunk tavaly is működött, a gyerekvédelmi szakellátásban és gyerekjóléti alapellátásban dolgozó szakemberek számára, most a tanárok felé bővítjük. Tavaly márciustól júniusig tartott a programunk, körülbelül 60 szakembernek biztosítottunk 150 órás szupervíziós mentálhigiénés szaktanácsadást. Óriási segítséget jelent egy gyerekekkel foglalkozó szakembernek, hogy ilyenkor beszélhet a szakmai dilemmáiról, és tanácsot is kap. Ez most is folyik, rengetegen jelentkeznek rá. Tárgyi adománygyűjtő akcióink is vannak, körülbelül 50 millió forint értékben vittünk a gyerekkórházaknak, gyerekvédelmi intézményeknek számítástechnikai felszereléseket, fertőtlenítőszert, tartós élelmiszert, egészségügyi védőfelszerelést, alapvető dolgokat, amikből hiány volt.

Az utóbbi időkben már a gyerekek is megbetegedtek a koronavírus-fertőzés miatt, és súlyosabban érinti őket, mint korábban, amikor még úgy tudtuk, hogy rájuk nem annyira veszélyes, ők könnyebben átvészelik. Most már gyerekkórházakban is ápolnak súlyos Covid-beteg gyerekeket. Vajon nem kellene sokkal nagyobb figyelmet fordítani arra, hogy a gyerekek is érthető formában, az ő szintjükön kapjanak tájékoztatást a vírusjárvány veszélyeiről?

Nem láttam a gyerekek számára készült, hivatalos tájékoztató anyagokat arról, hogy hogyan kommunikáljanak erről a szülők vagy a tanárok a gyerekekkel. Helyi szinten ezt sok iskola megoldotta, vagyis komolyan vették a gyerekek tájékoztatását. Az UNICEF több anyagot készített arról, hogy hogyan érdemes a gyerekekkel a járványról kommunikálni, hogyan lehet velük megbeszélni ezt a feszült és szomorú időszakot. A járvány kezdete óta hangsúlyozzuk, hogy a gyerekeket be kell vonni az őket érintő kérdésekbe – így most a járványhelyzetről szóló diskurzusba is. Mindig az ő nyelvükön, érettségüknek és koruknak megfelelően kell a betegségről beszélni, mert ezzel fokozzuk a biztonságérzetüket, és így valószínűleg az ezzel kapcsolatos szorongásuk is csökkenni fog. Azt látjuk, hogy sok gyereket nagyon megvisel ez a helyzet. Egy kutatás szerint, az óvodás korosztályban is 27 százalékkal növekedett a gyerekek szorongásszintje a járvánnyal összefüggésben, a szülők halálától való félelem nagyon intenzíven jelenik meg, a megbetegedéstől való félelem, a szeparációs szorongás bennük is nő, de a kisiskolás és a későbbi életkorokban is jellemző lehet ez. A középiskolásoknak más típusú problémák vannak, de az ő mentális egészségük is nagyon erőteljesen romlik a járvány hatása következtében. Az egyik eszközünk, nyilván több más mellett, amivel ezt csökkenteni tudjuk, az az, hogy ha értelmesen, számukra érthető módon beszélgetünk velük erről, és arról is, hogy ők maguk mit tehetnek, hogy kézben tartsák a dolgokat, ha odafigyelünk arra, hogy például az óvodások ne kapjanak olyan információkat, hogy aznap éppen hányan vannak lélegeztetőgépen, és hogy hányan haltak meg az előző napon.

(Borítókép: Szlankó Viola)