Index Vakbarát Hírportál

Fluor Tomi: Minek hordjuk a maszkot, ha közben fesztiválozunk az utcán?

2021. április 27., kedd 21:08

Sejtette, hogy durva lesz a hétvégi terasznyitás, ezért Fluor Tomi az első néhány napot inkább saját teraszán töltötte, otthon. A rapper gyorsan meg is szerezte első tavaszi élményét, ugyanis csak másfél órát töltött kint, de azonnal le is égett az arca. Hétfőn azonban már bátrabb volt a zenész. 

De hát azért hétfőn, mondom, egy kicsit kukkantsunk be, hogy mi a helyzet, úgyhogy abban maradtunk a haverokkal, hogy akkor benézünk egy olyan helyre, ahol biztos, hogy nincsenek egymillióan. 

– fogalmazott az RTL Klub Fókusz című műsorának, és azt is kifejtette, hogy aznap már nem volt őrültek háza, a jelenlevők többnyire betartották a távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

Szerinte a hétvégén az újdonság ereje miatt mehettek ennyien az utcára és a teraszokra. Felelősségtejesnek azért nem gondolom – jegyezte meg. 

Tehát egymás hegyén-hátán többezren, érdekes volt látni, meg egy kicsit fájdalmas is, hogy koncerten elég rég láthattunk ilyen tömeget sajnos, úgyhogy azt hiszem, hogy itt rávert minden fesztiválra ez a kis Madách téri jelenet

–fejtette ki a rapper. Fluor Tomi megjegyezte, hamarosan kiderül, hogy mi lesz ennek az eredménye.

Kiemelte, hogy ez nyilvánvalóan egy nagyon nehéz helyzet, hiszen nincsenek spontán helyzetek, váratlan ismeretségek, de úgy látja, szerinte ennél jobban is oda lehetett volna figyelni, és külföldről hozott példát, ahol szerinte mintha jobban ment volna a nyitás. 

Ehhez képest, akkor minek hordjuk a maszkot, egyáltalán, ha közben kimegyünk, és fesztiválozunk az utcán? 

Beszélt arról is, hogy nem szeretné elbukni a következő szezont, és néhány buli már be is van írva a naptárába, bár azért izgul egy kicsit. Megjegyezte, ha valóban sikerül megtartani az első koncertjét május végén, akkor már nagyon szüksége lesz az oltási igazolványra, hiszen anélkül nem fogják beengedni a saját koncertjére. Megjegyezte, hogy az első oltását a héten már meg is kapja, ettől függetlenül konditerembe viszont még nem menne. Fluor Tomi kiemelte, hogy szerinte sok múlik az egyéni felelősségen is.

Eleinte, júniusban egyébként még csak kisebb bulikra – 500 fősekre – számít, de úgy gondolja, hogy júliusban már nagyobb nyitás várható. 

– Valahogy akkorra esik az Eb is, nem?
– Így van.
– Akkor már csak mehetünk.

– jegyezte meg kaján félmosollyal az arcán a zenész, és hozzáfűzte, hogy szerinte idén elmarad a Sziget, de biztos benne, hogy lesz Efott, és Fezen is. Szerinte könnyen elképzelhető, hogy sokan a fesztiválok miatt fognak oltatni, hiszen senki nem akarja a koncerteket a fesztivál kerítésén kívül hallgatni. Én nem hiszem, hogy pont az oltás lenne az a dolog, ami ellen lázadni kell – tette hozzá. 

A hétfői teraszozásról azt mondta, úgy érezte magát, mint egy kisgyerek. „A lelkemnek ez már nagyon kellett. Én imádom a lakásom, de ennyit otthon lenni!” – összegezte mondandóját a rapper. 

Rovatok