Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely megmondja, hogy kialakult-e a nyájimmunitás az idősotthonokban

2021. április 28., szerda 10:43

Múlt héten közölte a főpolgármester, hogy megvizsgálják a legveszélyeztetettebb fővárosi intézmények lakóit és dolgozóit, hogy van-e védettségük két oltás után. Félrevezető táblázatok gyártása helyett inkább ezzel kellene foglalkoznia a kormánynak is – fogalmazott Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely. 

Nem a vakcina típusa a fontos, hanem az, hogy megfelelő védelmet nyújt-e a megbetegedéssel szemben

– emelte ki. Közölte, hogy a fővárosi fenntartású idősotthonokban 2877 ellátott és 1588 munkatárs, míg a hajléktalanellátásban 1172 ellátott és 427 dolgozó vette fel az oltást.

Közülük véletlenszerűen választották ki azt a 992 főt, aki már mindkét oltását megkapta. 

A bejegyzésében megosztott grafikon ennek a 992 embernek az eredményeit mutatja. Ez alapján összesen 1 százalék, vagyis 11 esetben nem volt kimutatható antitest – tette hozzá a főpolgármester –, ami a tudomány jelenlegi álláspontja szerint nem jelenti, hogy ne lennének védettek, csak az antitest a vérükben nem haladta meg a határértéket, az 50 U/mL-t.

Karácsony Gergely kiemelte, hogy a vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgálják, kialakult-e a nyájimmunitás azokban az intézményekben, amelyek fokozottan ki voltak téve a járványnak. „A nem védett személyekre továbbra is figyelnünk kell, azonban ők annyira kevesen vannak, hogy már nem alakulhat ki járványgóc, tehát a bentlakók és a dolgozók is biztonságban vannak” – magyarázta, és levonta a következtetéseket is: 

„Nekünk továbbra is az a legfontosabb, hogy megvédjük az embereket. Ehhez pedig vizsgálatok kellenek, nem légből kapott táblázatok, légből kapott adatokkal.”

Rovatok