Május 3-tól, hétfőtől újraindulhat az egynapos sebészeti ellátás – írja Facebook-oldalán Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere kijelentette: a beavatkozások az egészségügyi szolgáltatóknál előzetesen egyeztetett időpontokban történhetnek, rugalmas tervezéssel és a szükséges járványügyi intézkedések betartásával. Fertőzésgyanú esetén pedig az ellátó fekvőbeteg-intézet köteles a betegeket megfelelően izolálni és a koronavírus antigén gyorstesztet elvégezni a diagnózis felállításához – írja.
Néhány órával később a kormányzati tájékoztató oldalon is megjelent a hír. Mint írják, a betegek felvételének feltétele, hogy az egészségügyi állapotból adódó egyéb kontraindikáció nem áll fenn, és érvényes védettségi igazolvánnyal, annak hiányában pedig a tervezett beavatkozást megelőző 48 órán belüli negatív PCR-teszt eredménnyel és a műtét napján végzett negatív antigén gyorsteszttel rendelkeznek.
Az emberi erőforrások minisztere március 5-én adott utasítást, hogy azonnal függesszék fel az egynapos sebészeti ellátásokat. Ezt az egyre növekvő számú koronavírusos beteg folyamatos ápolásának a garantálása, a járvány megfékezése, valamint a kórházak tehermentesítése indokolta, és a tárca honlapján akkor azt írták: a visszavonás mindaddig érvényben marad, amíg a járványhelyzet indokolja.
Mint megírtuk, Kásler Miklós ma jelentette be azt is, hogy április 29-től, csütörtöktől újraindulnak az egészségesnek vélt emberek körében végzett onkológiai szűrővizsgálatok is. Mint írta, ezeket szintén a járvány elleni védekezés miatt kellett felfüggeszteni, ugyanakkor a daganatos diagnosztika és a terápiás kezelések nem álltak le a járvány alatt sem.
A magyar egészségügy az utóbbi hetekben olyan módon jutott túl a koronavírus-járvány harmadik hullámának legkritikusabb szakaszán, hogy valamennyi beteg számára biztosított maradt az ellátás
– hangsúlyozta Kásler Miklós.