Index Vakbarát Hírportál

Jelentősen kevesebben vannak kórházban

2021. április 28., szerda 08:56 | aznap frissítve

Az elmúlt 24 órában 1692 új fertőzöttet regisztráltak több mint 18 ezer teszt elvégzése után, ami magasabb szám, mint a tegnapi adat. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 774 399 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

A hivatalos tájékoztatás szerint 188 ember halt meg a vírus vagy annak szövődményei következtében,

így az áldozatok száma 27 172 főre emelkedett Magyarországon.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 497 084 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 250 143 főre csökkent.

Kevesebben vannak kórházban, mint egy nappal korábban, a számuk 5907 (a tegnapi szám 6360 volt), közülük 702-en vannak lélegeztetőgépen, tehát ez a szám is alacsonyabb a keddinél.

Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 774 221 fő, közülük 1 773 900 fő már a második oltását is megkapta. (Hogy melyik vakcinatípusból és mennyi érkezett idáig, itt összesítettük nemrég.)

A regisztráltak száma meghaladta a 4,5 milliót, és 74 százalékuk már megkapta az oltást – közlik. Mint ismert, már minden még be nem oltott és érvényes regisztrációval rendelkező tud interneten időpontot foglalni az oltására. 

Kedden 1253 új fertőzöttet regisztráltak, illetve 183 ember halt bele a koronavírusba vagy annak szövődményeibe; az Index összefoglalójában részletesen írtunk erről és a további fontos fejleményekről.

4 millió beoltott után várható az újraindítási lépések következő fokozata, megnyitják a szolgáltatások széles körét azok előtt, akiknek van védettségi igazolványuk. Megnyílhatnak

Fogy a keret 

Az Index a pandémia gazdasági vonatkozásairól is cikkezett. Mint kiderült, már több mint 4500 vállalkozás igényelt kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt, összesen a 100 milliárd forintos keret 40 százalékára, mintegy 36 milliárd forintra pályázva. A Magyar Fejlesztési Bank közleménye szerint

az igénylők leginkább a vendéglátás, a kiskereskedelem, illetve a turizmus területén működő vállalkozások közül kerülnek ki. 

A legfrissebb összesítések szerint a folyósított átlagos hitelösszeg 9 millió forint volt. A hitel végig nullaszázalékos kamatozású, és 100 százalékos előleggel, 3 éves türelmi idővel és gyorsított ügyintézéssel folyósítják az MFB partner pénzintézetei az MFB Pontok hálózatán keresztül, az egész országban.

Bár a vállalkozásoknak segíthet talpra állni ez a forrás, az viszont nem könnyíti az emberek helyzetét ebben a nehéz időszakban, hogy a minimálbér idén már szinte biztos, hogy nem nő tovább. 

Rovatok