Index Vakbarát Hírportál

Szociális dolgozókat is érintenek a megbízhatósági vizsgálatok

2021. április 28., szerda 06:53

Az év elején módosult rendőrségi törvény alapján úgynevezett megbízhatósági vizsgálat folytatható a védett állomány tagjaival, így a köztisztviselőkkel, kormányzati tisztviselőkkel, az egészségügyi szolgálati jogviszonyban állókkal szemben. Mivel a módosítás kibővítette a védett állományba tartozók körét, így a szociális dolgozókra is kiterjed a jogszabály.

A törvény alapján ugyanis megbízhatósági vizsgálat indítható a kormány vagy a kormány tagjának irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szerv valamennyi foglalkoztatottjával szemben, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) által fenntartott szociális, gyermekvédelmi intézmények pedig az EMMI irányítása alá tartoznak – írja Facebook-oldalán a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete.

A megbízhatósági vizsgálat a korrupció elleni fellépés egyik eszköze, például a hálapénz gyakorlatának felszámolására. Így pedig a munkaköri, illetve hivatali kötelezettség teljesítésének ellenőrzése érdekében a megbízhatósági vizsgálatot végző szerv a munkakör ellátása során a valóságban is előforduló vagy feltételezhető élethelyzeteket hoz mesterségesen létre. 

Hogy el tudjuk képzelni, például a magát egy ellátott hozzátartozójának kiadó „tárgyalótiszt” pénzt kínál az intézménybe történő felvételért, így tesztelve, hogy azt a vizsgálat alá vont dolgozó elfogadja-e.

A szakszervezet hangsúlyozta, hogy a vizsgálat során engedélyezett a titkos adatgyűjtés, információ szerint pedig az SZGYF megkezdte a hozzájáruló nyilatkozatok beszerzését dolgozóktól. Hozzáteszi:

Aki megtagadja a dokumentum aláírását, annak azonnali hatállyal megszüntethetik a jogviszonyát. 

Rovatok