Index Vakbarát Hírportál

Dévényi Tibor a második oltás után kapta el a koronavírust

2021. április 29., csütörtök 08:50

A második oltás után lett pozitív a koronavírustesztje Dévényi Tibornak. A lemezlovas elárulta: az orvosa szerint annak köszönhető, hogy még él, hogy már túl volt az oltáson − írja a Blikk.

Dévényi Tibor leginkább attól tartott, hogy kórházba kerül. Ugyanis idős, krónikus beteg, így különösen veszélyes rá nézve a vírus.

Az én koromban már minden betegség ijesztő. A hetvenötödiket taposom, és ilyen helyzetben leperegnek előttem az életem dolgai. Nagyon gyenge voltam, és meg kell mondjam, megijedtem. Tartottam attól, hogy a mandulagyulladás miatt legyengült szervezetemet majd kihasználja a koronavírus

− mondta a műsorvezető. Arról is beszélt a lapnak, hogy a kutyájával naponta ötször megy le sétálni, de igyekszik akkor menni, amikor nincsenek sokan.

Tartom a távolságot, vigyázok magamra, és beoltattam magam, amint lehetett, és nagyon fontosnak tartom, hogy más is megtegye. Én is azért úsztam meg a súlyosabb következményeket, mert be voltam oltva

− hangsúlyozta Dévényi Tibor.

Rovatok