Index Vakbarát Hírportál

Kósa Lajos szerint hazudott a csengeri örökösnő

2021. április 29., csütörtök 17:04

Reagált Kósa Lajos a csengeri örökösnőként elhíresült P. Mária tegnapi állításaira. A fideszes politikus a DK-t sejti a vallomás mögött, tartalmát pedig valótlannak minősítette.

Ahogy arról az Index is beszámolt, P. Mária meghallgatásával folytatódott tegnap a mátészalkai járásbíróságon az a büntetőper, amelyben kulcsszerepet kaphat Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Debrecen volt polgármestere is. A bíróság – amennyiben a védelem fenntartja indítványát – később dönt a politikus meghallgatásáról.

A „csengeri örökösnő” vallomásában többször elhangzott Kósa Lajos neve, P. Mária egyebek mellett azt állította, hogy közös svájci útjukon a politikus szállodáját is ő fizette.

Kósa Lajos az ATV Híradójának úgy nyilatkozott:

Mint az közismert, egy büntetőügy vádlottja nem köteles igazat mondani a bírósági eljárás során, ez az ügyvédjére is vonatkozik. Úgy látom, mind az ügy vádlottja, P.-né Mária, mind a védője, Helmeczy László élt ezzel a joggal. A rám vonatkozó állításaik nem felelnek meg a valóságnak.

A fideszes politikus hozzátette:

Azt is értem, hogy mi motiválja a vádlottat védő ügyvédet, hisz ő a Demokratikus Koalíció politikusa. Soha nem utaztam együtt sehova a vádlottal, aki soha nem fedezte semmiféle költségemet

 – hangsúlyozta.

Rovatok