Index Vakbarát Hírportál

Nógrádi György ismét elbüszkélkedett azzal, hogy több száz nővel volt együtt

2021. április 30., péntek 15:03

Gyakorló nőfaló volt Nógrádi György, mielőtt biztonságpolitikai szakértőnek állt – legalábbis ez derül ki a Blikknek adott interjúból

Nógrádi állítása szerint körülbelül 700-800 nővel volt együtt, mielőtt megnősült, s ha már efféle grandiózus teljesítményt tudhat magáénak, adott is néhány csajozási tippet a nagyérdeműnek.

Idegenvezetőként dolgoztam 20 évesen, és minden héten más csoport érkezett hozzám. Akkoriban az ifjúsági turizmus résztvevőinek 90 százaléka szóló lány volt. Nagyapám mondta nekem, hogy mindig a második legjobb nővel kezdj ki, mert a legjobbra egyszerre többen hajtanak. Igaza lett!

 – fejtegette.

A biztonságpolitikai szakértő és pickup artist egyéb praktikákat is megosztott, s egyebek között az is kiderült, hogy körülbelül fél óra alatt kiszemelte aktuális hódítási célpontjait, nem éppen a belső értékeik alapján.

Volt mindig egy 80 fős csoportom és fél órám a buszon, hogy eldöntsem, kivel akarok kikezdeni. Természetesen így csak a külső alapján választottam, mert tudtam, hogy a következő szombaton úgyis jön a következő csoport

 – mondta.

Azt is elújságolta, hogy az első mondat, amit megtanult szerb-horvátul, az volt, hogy „asszonyom, itthon van-e a férje”. Ezzel pedig azon nyomban nagy lépést tett az adott hölgy szívének elrablása felé.

Nógrádi György azért arra is kitért, hogy természetesen amióta házas, másképp mennek a dolgok, bár előfordult, hogy a nászútjukon másik nő kezét simogatta a felesége helyett. Azt is rögzítette:

Nagyon jó a házasságom, és a nejem tolerálja a hülyeségeimet, például, hogy mindenkinek azt mondom, hogy újra szeretnék randevúzni Claudia Schifferrel. Annyiszor hallották a barátaim, hogy sokan elhitték.

Nógrádi egyébként nem először büszkélkedik el a nyilvánosságnak nőfalási számadataival, 2016-ban az ECHO TV ArcKép című műsorában is megosztotta teljesítményét. 

Rovatok