Index Vakbarát Hírportál

Új világot hoz el a nyitás a vidéki szálláshelyeken

2021. április 30., péntek 21:22

„A turisztikai szektor amilyen gyorsan össze tud omlani, olyan gyorsan fel is tud éledni” – mondta Flesch Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint a munkaerő jelenti most a legnagyobb kihívást, de Budapesten kívül erős nyárra számítanak. A Balatonon már attól tartanak, hogy a túlzsúfoltság ne menjen a minőség rovására. Az elnök jelezte: a hazai szállodaiparban 65-70 ezer ember dolgozott, és a fele maradt meg a bezárás után, őket kell most pótolni folyamatosan.

A szombati nyitásról úgy vélekedett: az elsősorban vidéken hoz nagy változást, a fővárosi szállodákban nem, hiszen még nem jöhetnek külföldi turisták.

Vidéken viszont rengeteg lefoglalt szálláshely van. Szerinte Pünkösdkor csaknem telt ház lehet a szálláshelyeken. Utalt arra: a szabályok egyértelműek, csak érvényes védettségi igazolvánnyal engedhetnek be vendégeket, senki sem foglalhatja el a szállását, amíg nem mutatja be az igazolványát. Minden egyes dolgozó köteles maszkot viselni.

Megjegyezte: a vállalkozások állami bértámogatása a nyitást követően egy hónapig bizonyosan fennmarad. A szektor képviselői azt kérték a kormánytól, hogy ezt toldják meg három hónappal, erről már zajlanak tárgyalások.

Flesch úgy látja: a hitelmoratórium nyáron lejáró meghosszabbítása is nagy segítség lenne, ebben is bizakodnak. 

Az ágazatban nagyon számítanak  a SZÉP-kártyákon lévő 160 milliárd forintra. Az elnök szerint óriási segítség lenne a vállalkozásoknak, ha ezt a hatalmas összeget elköltenék az emberek. Hozzátette: ezért most mindenki próbál elfogadóhely lenni.

Rovatok