Index Vakbarát Hírportál

Tájkép vakcinaroham után – minden csendes az oltópontok környékén

2021. május 1., szombat 18:54

Véget ért a Pfizer-ostrom, a terheléses támadást is sikerült elhárítani. Szombaton már nyoma sem volt tömegnek, a regisztráltak gyorsan megkapták az oltásukat.

– Szombaton már semmi sem emlékeztetett a pénteki vakcinaroham jeleneteire, a fővárosi oltópontok környéke csendes volt. Volt, amelyik túlságosan is csendes, a Honvédkórház főbejáratánál ugyanis az a felirat fogadta az érkezőt, hogy a mai napon az oltás szünetel. Ottjártunkkor érdeklődőt sem láttunk, csak pár hozzátartozó érkezett csomagokat leadni. Azt a helyszínen nem sikerült kideríteni, mi ennek az oka, a biztonsági őr is csak annyit tudott mondani, hogy a kórház egész területén szünetel az oltás. Megkerestük a kórház sajtóosztályát, de a választól sem lettünk okosabbak: közlésük szerint ugyanis „az információ téves, az MH Egészségügyi Központban folyamatosan végzik az oltások beadását”.

Mint azt megírtuk, a budapesti kórházakat tegnap hatalmas tömeg rohanta meg, miután Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban bejelentette, hogy egy napig

a Pfizer vakcinájára is lehet időpontot foglalni.

Aki Pfizert akar kapni, az még pénteken megkaphatja, de ezt követően csak hetek múlva – mondta. A bejelentés után a regisztrációs honlap összeomlott a terhelés alatt.

A Honvédkórház ezután nem sokkal közleményt adott ki, hogy a Pfizer már elfogyott, AstraZenecával és Sinopharmmal oltanak tovább. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikánál is óriási sorok kígyóztak, a helyszínen járva bebizonyosodott, hogy az egyszeri lehetőség jellemzően a 35 év alatti korosztályt mozgatta meg. 

Egy nappal később már másként festett a helyzet: a Szent Rókus Kórházban például az orosz Szputnyik V és az amerikai Pfizer oltóanyaga csak azoknak állt rendelkezésére, akik második oltásért érkeztek az intézménybe. Az első oltásra érkezők a kínai Sinopharm-vakcinát kaphatták, ha előzetesen regisztráltak. A tegnapi tömegnek nyoma sem volt, az oltásra érkezőknek alig kellett várakozniuk.

A szombati káosz után a regisztráció ismét probléma nélkül működött az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér információs portálon, de a kínálat változott. Mint megírtuk, újra lehet Sinopharm- és AstraZeneca-oltásra időpontot foglalni, miután „az online időpontfoglaló honlapot ért terheléses támadás miatt előállt informatikai problémák elhárítása megtörtént” – közölte péntek késő éjjel a Koronavírus Sajtóközpont. Ahogyan azt is közölték, hogy

AZ EGYNAPOS PÉNTEKI OLTÁSRA MEGHIRDETETT PFIZER-VAKCINA ELFOGYOTT. 

Az időpontfogló oldalon ugyanez olvasható, kiegészítve azzal, hogy újabb értesítést küldenek, ha ismét lehet foglalni.

Orbán Viktor miniszterelnök ma megköszönte az ápolók, az orvosok és mindazok munkáját, akik részt vettek az oltási akcióban. Mint a miniszterelnök fogalmazott, a négymillió beoltott egy fantasztikus teljesítmény, a további siker csak azon múlik, hogy minél többen jelentkezzenek a vakcináért. 

A cél nem kevesebb, mint az öt-, azaz ötmillió beoltott magyar ember. Vakcina van, beoltani képesek vagyunk mindenkit. Csak azon múlik a siker, hogy önök jelentkeznek-e

– hangsúlyozta a miniszterelnök, miután Pintér Sándor belügyminiszterrel és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel tárgyalt szombaton

Rovatok