Index Vakbarát Hírportál

Öt hétre már nem mennének vissza az iskolába a diákok

2021. május 3., hétfő 08:30

Petíciót indít a középiskolákban és az általános iskolák felső tagozatain a május 10-től tervezett kötelező jelenléti oktatás ellen az ADOM Diákmozgalom. Fontosnak tartják ugyanis, hogy ne kötelezhessenek senkit a jelenléti oktatással járó egészségügyi kockázat vállalására.

Követeljük, hogy helyi szinten születhessen meg a döntés az oktatás formájáról!

– fogalmaznak közleményükben. Fentebbi követelést azzal indokolják, hogy a napi halálozások száma közel 200 – a vasárnapi adat ugyan 101 volt –, az indiai variáns megjelenése pedig szintén fenyegetést jelenthet azokra, akiknél nem alakult ki a megfelelő védettség. Azt is írják, hogy a pedagógusok többsége csupán az oltás első dózisát kapta meg, emellett a 16–18 évesek oltását május 10-én kezdik meg, és bár ez egybeesik a tervezett iskolanyitással,

így rendkívül magas a kockázat, hogy az iskolák gócpontokká válnak.

Országos közvélemény-kutatást is készítettek az iskolanyitás kapcsán április 12. és 20. között, amit több mint 35 ezren töltöttek ki. A nagymintás, nem reprezentatív felmérés szerint

Ezek miatt követelik, hogy ne legyen kötelező a jelenléti oktatás május 10-től, fogadják el érvényesnek a járványhelyzetre hivatkozó szülői igazolásokat a tanév végéig, és ne számítson bele a 250 óra hiányzásba, ha egy diák a vírushelyzet miatt nem szeretné veszélynek kitenni magát és családját. Azt is szeretnék, hogy a diákok, tanárok, szülők az igazgatóval együtt döntsék el, hogy kinyisson-e az iskola a tanévből hátralévő öt hétre.

Aláírná a diákok követelését? Ide kattintva teheti meg. 

(Borítókép: Üres tanterem a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban 2020. március 16-án. Fotó: Vajda János / MTI)

Rovatok