Index Vakbarát Hírportál

Hadházy Ákos: Olyan törvényeket hoznak, amiket már muszáj megszegni

2021. május 3., hétfő 09:38

A szekszárdi Kolping Iskola kertészetében, napszámos beosztásban kezdte meg a közérdekű munkát Hadházy Ákos, amit a dudálós tüntetés miatt ár kirótt büntetés befizetése helyett kezdett meg. A politikus 38 napot fog dolgozni, naponta 6 órát, hetente minimum egy napon.

Facebook-bejegyzésében azt írja, hogy bár a büntetést ki is fizethette volna, de semmi kedve nem volt Orbán Viktor rendőrségének fizetni, illetve három üzenetre ezzel szeretné felhívni a figyelmet. Az egyik ilyen az, hogy szerinte a miniszterelnök fél a tüntetésektől és a sztrájkoktól, meg attól is, hogy sokan egyszerre fejezik majd ki, hogy elegük van.

A másik, hogy szerinte nem old meg semmit, ha csak néhány ember tüntet, a harmadik pedig, hogy bizonyos szempontból nézve elképzelhetőnek tartja, hogy valóban követett el törvénysértést, amikor a teljesen járványbiztos tiltakozási formát meghirdette. „A bíróság így gondolta, én másként” – jegyezte meg. 

De a diktatúrába vezető úton mindig eljön egy pont, amikor már OLYAN TÖRVÉNYEKET HOZNAK, AMELYEKET MUSZÁJ MEGSZEGNI

A politikus úgy látja, ilyen törvény az, ami a járványra hivatkozva teljesen megtilt minden tiltakozást, nyomásgyakorlást akkor is, ha az semmilyen veszéllyel nem jár. „És ilyen törvény az is, amelyik egyetlen nap alatt ezer milliárdot tesz át fideszes zsebekbe” – összegezte Hadházy Ákos. 

Rovatok