Index Vakbarát Hírportál

Több lesz az évismétlés a koronavírus miatt?

2021. május 3., hétfő 15:09

Simán behozta volna a lemaradását, ha egy tanár foglalkozik vele, nem pedig a szomszéd – ezt mondta az Indexnek egy édesanya, akinek második osztályos lánya tavaly évet kellett ismételjen. Az év végéhez közeledve adódik a kérdés, hogy vajon több lesz-e a bukás idén, ennek jártunk utána, és azt is megnéztük, hogyan alakult a tavalyi statisztika.

A digitális oktatás az idei tanévben a pedagógusokat és a diákokat is komoly kihívás elé állította, és most hamarosan kiderül, hogyan ment nehezített pályán a közös munka.

Egy biztos, rengeteg olyan szülő van, aki egészségügyi állapota vagy épp a munkája miatt nem tudott olyan minőségben foglalkozni gyermeke tanításával, mint kellett volna. Így van ezzel olvasónk is, akinek 8 éves kislánya tavaly évet kellett ismételjen, a család pedig úgy érzi, hogy ebben a jelenléti oktatás hiánya is szerepet játszott.

Tény és való, hogy a félévi bizonyítványa nem sikerült jól, de biztosak voltunk benne, hogy a második félévben behozza majd a lemaradását. Márciusban azonban beköszöntött a koronavírus és ezzel együtt a teljes pánik

– kezdte az Indexnek az édesanya.

– Én és a férjem is egészségügyi dolgozók vagyunk, így nemcsak otthon, de a munkahelyen is hatalmas teher szakadt a nyakunkba. Nagyszülők vagy más rokonok híján a lányomat végül a home office-ban dolgozó szomszédomra bíztam, de tőle sem várhattam el, hogy folyamatosan ott üljön a második osztályos gyerek mellett. Videós magyarázatot nem kaptak, a tanárok csak e-mailben küldték el a feladatokat, hogy oldják meg valahogyan. A lányom emiatt nemhogy nem zárkózott fel, de még a korábbi tudása is teljesen megkopott, ezért évet kellett ismételnie, pedig szerintem simán behozta volna a lemaradását, ha egy tanár foglalkozik vele, nem pedig a szomszéd – mesélte az édesanya, aki nagyon örült annak, hogy az idei tanévben az alsósokat csak egy kis időre küldték haza, így a kislány bizonyítványával ezúttal nem lesz probléma.

Kiderült, hogy az ehhez hasonló esetek ellenére tavaly a bukási arány még javult is, erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma számolt be lapunknak.

„Az elmúlt tanév végén az évfolyamismétlésre kötelezett tanulók száma csökkent a korábbiakhoz képest” – írták kérdésünkre.

A Nemzeti Pedagógus Kar szerint ez annak köszönhető, hogy a legtöbb kolléga figyelembe vette a speciális körülményeket, és ennek megfelelően adott jegyet.

– Biztos vagyok benne, hogy a tanárok csak nagyon súlyos esetben döntöttek az évismétlés mellett. Idén viszont ennél is nehezebb volt a helyzet, a középiskolások jóval többet voltak otthon, mint bent az iskolában, ezért a méltányosságra ezúttal is nagy szükség lesz. Ennek fényében én magam is kíváncsian várom az idei statisztikai adatokat – mondta Horváth Péter.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke kiemelte, hogy az alsósoknál inkább a hiányzások jelenthetnek problémát, mert a szülők nagyon helyesen már egy kis nátha esetén is otthon tartották a gyerekeket, nem beszélve arról, hogy sok család karanténba is került. Ez esetben pótdolgozatra van szükség ahhoz, hogy a hiányzások ellenére ők is megszerezhessék a lezáráshoz szükséges jegyeket.

Mint ismert, az a gyerek, aki – általános vagy középiskolában – 250 óránál többet hiányzik, és emiatt a teljesítménye nem értékelhető, nem kaphat év végi jegyet. Ebben az esetben osztályozóvizsgát kell tennie, de erre csak akkor van szükség, ha valóban nem szerzett elég jegyet év közben. Amennyiben szerzett, a sok hiányzás ellenére is lezárható.

(Borítókép: 3. osztályos és 1. osztályos diákok az online kapott feladatokat oldják meg Nagykőrösön 2021. március 8-án. Fotó: Ujvári Sándor / MTI)

Rovatok