Index Vakbarát Hírportál

Várkonyi Andrea visszatér a képernyőre

2021. május 4., kedd 14:34

A TV2 felkérésének eleget téve Várkonyi Andrea lesz Till Attila és Stohl András mellett a csatorna jótékonysági gálaestjének műsorvezetője – olvasható a csatorna közleményében. A nagyszabású zenés műsor május 30-án kerül képernyőre, amelyben ezúttal a koronavírus miatt árváin maradt gyerekeknek gyűjtenek majd. Egyébként tavaly is volt ilyen műsor, akkor majdnem 35 millió forint gyűlt össze a koronavírus frontvonalában dolgozók számára.

Pavel Stanchev, a TV2 Csoport vezérigazgatója elmondta, felelős médiavállalatként erősségüket kihasználva szerettek volna segítő kezet nyújtani azoknak, akik helytálltak a vírus kitörésekor. A pozitív visszajelzések, a nézők, munkatársak támogatása arra ösztönözte a televízió vezetését, hogy idén is képernyőre tűzzék a gálaestet.

Már azt is tudni lehet, hogy az idei adománygyűjtést gyereknapon, azaz május 30-án tartják a koronavírus árvái javára. A felajánlások teljes egészében az alapítványhoz kerülnek.

A járvány harmadik hullámában több száz gyermek vesztette el egyik vagy mindkét szülőjét. Az ő megsegítésükre hívta életre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Regőczi István Alapítványt

Bár Herczegh Anita ritkán ad interjút, nemrég úgy döntött, megszólal az Indexnek. Az, hogy sokat jótékonykodik, ismert, a magánélete kevésbé. Ezúttal mindkettőbe betekintést engedett. 

Rovatok