Ki se kell nézni az ablakon, hogy tudjuk, a fővárosra is lecsapott a beharangozott ítéletidő. A süvítő szél az Index szerkesztőségében is jól hallatszott, miután csaknem óránként 100 kilométeres lökésekkel elérte a front Budapestet.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt közölte, hogy a fővárosban és Pest megyében is károkat okozott a vihar. Budapest XI. kerületében, a Bartók Béla úton egy letört faágat kellet eltávolítaniuk a tűzoltóknak, a II. kerületi Margit körúton pedig a gyalogosforgalmat elválasztó kerítés dőlt az úttestre. A Bajza utca VII. kerületi részén egy hatméteres fa ága veszélyeztette a parkoló autókat, míg a XIX. kerületben a Határ út és az Esze Tamás út kereszteződésében leszakadt villanyvezeték miatt kérték a tűzoltók segítségét.
Ha valaki leszakadt elektromos vezetéket lát, akkor hívja a 112-es telefonszámot vagy az elektromos szolgáltatót
– kérte Mukics Dániel.
Bár a narancssárga riasztást már mindenütt visszavonták, az esti órákban még Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém megyében újra kiadhatnak másodfokú riasztásokat – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat. A szélvihar legnagyobb áldozata az ország északnyugati része, ahol a zivatarveszély miatt is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.
Azt írták: az országon átvonuló hidegfront környezetében sokfelé lehetnek viharos (jellemzően 60-80 kilométer/órás), kiemelten az Észak-Dunántúlon, a főváros térségében és a középső országrészben akár erősen viharos (általában óránkénti 70-90 kilométeres, helyenként akár ennél is erősebb) szélrohamok, amelyekhez porvihar is társulhat. Az esti, késő esti órákra a front átvonul az országon, mögötte mindenütt gyorsan csillapodik a légmozgás.
Az Időkép viszont hozzáteszi, hogy a front mögött 10–12 fokot is zuhan a hőmérséklet, miközben az ország legmelegebb pontján, Tótkomlóson 25 foknál is magasabb hőmérsékletet mértek. Vagyis csaknem 15 fokos különbség alakult ki határainkon belül. A lehűlés estére a keleti, délkeleti határt is eléri.
A fronthoz társuló záporos csapadékzónában főként a Dunántúlon és az északi tájakon néhol zivatar is valószínű, ezeket
viharos szél, intenzív csapadék, kis eséllyel apró szemű jég kísérheti
– tették hozzá. Várbalogról még gustnadót is jelentettek, ami egy kevésbé tipikus forgószél, amely a vihar kifutó frontja mentén jön létre. A vihar a Balatont is felkorbácsolta, a déli partra hatalmas hullámok csapnak ki.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság elsősorban három dunántúli megye, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Veszprém lakosságának ajánlja, hogy a kerti bútorokat, a cserepes virágokat, a szerszámokat minél előbb vigyék fedett helyre, nehogy a viharos erejű szél kárt tegyen bennük.
Várjuk olvasóink felvételeit a viharról!