Index Vakbarát Hírportál

A felkészült diákokat annyira nem izzasztotta meg az idei érettségi

2021. május 6., csütörtök 07:29

Túl vannak a diákok a magyar-, a matematika- és a történelemérettségin. Tanárokat kérdeztünk arról, hogy mennyire volt nehéz az idei feladatsor.

Hétfőn reggel vette kezdetét az érettségi időszaka, ami alapvetően kizárólag írásbeli részből áll a koronavírus-járvány miatt. Bizonyos esetekben és néhány tárgynál így is lesznek szóbeli vizsgák, ezekről és az iskolákban alkalmazott védelmi intézkedésekről itt írtunk.

Múltcentrikus magyar

Fenyő D. György magyartanár az Index kérdésére elmondta, hogy a magyar nyelv és irodalom középszintű feladatsora megfelelt a tanítási gyakorlatnak, és megoldható volt, aminek idén nagyon kell örülni, mert a mostani évfolyam szinte egy teljes tanévet töltött az iskolán kívül, ez után „ajándéknak kell tekintenünk egy teljesíthető érettségit”.

Ezzel együtt is elszomorítónak tartja a helyzetet, mert a feladatlap

olyan tantárgynak mutatja a magyar nyelvet és irodalmat, amit meg lehet tanulni, de egyáltalán nem érdekes.

A magyartanár azzal indokolt, hogy a szövegértés egy adatokkal bőségesen ellátott szövegből az információk egyszerű kikeresését jelentette. A feladatsor pedig a modern irodalmat nélkülözve erősen múltcentrikus, a diákoknak legalább száz évvel ezelőtti, időben, nyelviségben és problematikában is fényévekre lévő szövegekről kellett írniuk, bár az érvelés a digitális és hagyományos játékokról legalább közel áll a gyerekekhez.

Megjósolható, hogy tantárgyunk további presztízsvesztését, eljelentéktelenedését eredményezi ez az irány.

A magyarérettségi átalakításával, a kompetencia- és az ismeretközpontúsággal összefüggő vitával itt foglalkoztunk részletesen.

Megoldható matek

Horváth Péter matematika–fizika szakos tanár teljesen korrektnek tartja az idei középszintű matekérettségit, elmondása szerint nagyjából minden anyagrészre rákérdezett, az elmúlt évekhez hasonló arányokban. A szövegek értelmezés szempontjából körülbelül olyanok voltak, mint a korábbiak.

Meg lehetett oldani. Akik esetleg gyengébbek matekból, az első és második részben is találhattak olyanokat, amiket megoldhattak, ráadásul az elején voltak a könnyebb feladatok, ami önbizalmat adhatott.

Azok a diákok, akik ügyesebbek ebben a tantárgyban, és kedvelik is, nem tartották bonyolultnak, azoknak viszont, akik bizonytalanabbak a számolásban, vagy nagyobb kihívás megérteniük a feladatokat, mindig nehéz a matek.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ők megbuknak, csak nehezebben érik el azt a jegyet, amit szeretnének.

Ilyen volt a történelem

Nánay Mihály történelemtanár az Indexnek úgy jellemezte a 2021-es érettségit, hogy az a tavalyihoz hasonló nehézségű volt.

A tesztfeladatok egyetlen kivétellel kicsit egyszerűbbek voltak, az esszék között is akadtak hálás témák, de a hűbériségnél, úgy érzem, hogy szükség volt jó beleérző képességre az elemzéshez.

Nánay Mihály szerint az érettségi korszerűségére sem lehet panasz, voltak kompetenciaalapú feladatok, és széles volt a választék, adatsorral, rendszerábrával, írásos és képi forrásokkal. Tematikusan is sokszínűnek nevezte a vizsgát, amelyből nem hiányzott a gazdaság-, a kultúr-, a társadalom- és a politikatörténet sem.

A történelemtanár azt is hozzátette, hogy a megszokottnál nagyobb volt a zárt végű, tesztjellegű feladatok aránya, ezt az összemérhetőség miatt tartja fontosnak, mert a nyílt végű kérdések egységes értékelése nehezebb.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok