Index Vakbarát Hírportál

Győrfi Pál elmondta, hogyan lehet idén nyaralni

2021. május 6., csütörtök 06:51

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Magyar Turisztikai Ügynökség videójában foglalta össze, hogy mi mindenre kell odafigyelni az új, négymillió beoltott utáni rendelkezések fényében. 

Győrfi Pál emlékeztettet arra, hogy a védettséghez kötött jogok csak a védettségi igazolvány bemutatásával gyakorolhatóak, ezért a vendéglátóhelyekre, szállodákba való érkezésekor azt fel kell mutatni a személyzetnek. A dolgozók az illető személyazonosságát is ellenőrizhetik. 

A védettségi igazolvány oltási igazolvánnyal vagy zárójelentéssel nem helyettesíthető, hamisítása és jogosulatlan felhasználása pedig büntetendő cselekmény – figyelmeztetett. 

Aki még nem kapta meg az igazolványát, de jogosult rá, az online a magyarorszag.hu oldalon, a kormányablakokban, vagy a vedettsegiigazolvany@1818.hu oldalán jelezheti ezt. 

A vendéglátóhelyeken azon, akik nem rendelkeznek védettségivel, a helyiségek kertjében vagy teraszán maszk nélkül tartózkodhatnak. A védettséget igazoló vendégek az épületekben is tartózkodhatnak, és a fogyasztás alatt ők sem kötelezőek maszkot viselni.

Az igazolvány nélküli vendégek csak maszkkal, illetve vásárlás és fizetés, vagy a mellékhelyiség használata végett mehetnek be a vendéglátóhelyre. Ezeket a szabályozásokat viszont nem kell alkalmazni a munkahelyeken, szálláshelyeken, illetve oktatási vagy egészségügyi intézményben található vendéglátóhelyekre, ha csak azokat szolgálják ki, akik jogosultak ott tartózkodni – mondta a szóvivő. 

Győrfi Pál arra is felhívta a figyelmet, hogy a szálláshelyeken csak a védettségivel rendelkezőket, a felügyeletük alatt álló kiskorúakat, vagy üzleti, gazdasági célból érkező személyeket lehet fogadni. A szálláshelyeken a vendég nem köteles maszkot viselni. 

A szabadidős létesemények látogatása szintén csak a védettek és a felügyeletükben álló kiskorúak számára engedélyezett.

Zenés-táncos rendezvényt viszont továbbra is tilos szervezni, beleértve a lakodalmakat is – figyelmeztetett. 

Családi- és magánrendezvényt – az esküvőket is beleértve  akkor lehet szervezni, ha a résztvevők létszáma nem haladja meg a tíz főt. Sportrendezvényeken, kulturális eseményeken maximum este 11 óráig tartózkodhatnak a védettek. 

Az edzőtermek, uszodák, jégpályák igénybevételére a védettek, valamint a versenyszerűen sportoló személyek jogosultak, ezeken belül sem kötelező a maszkviselés. A kaszinókban, kártyatermekben a dolgozókon kívül csak a védettek tartózkodhatnak. 

A szabályozásokról további részleteket a turisztikai ügynökség weboldalán lehet olvasni, amelyet a jövőben is frissíteni fognak, ha változnak a rendelkezések. „A folyamatos tájékozódás mindannyiunk közös érdeke, vigyázzunk egymásra” – zárta mondandóját Győrfi Pál.  

Rovatok