Index Vakbarát Hírportál

A járvány alatt idehaza nagyon megnőtt a szenvedélybetegek száma

2021. május 6., csütörtök 09:23

A Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója (MRE KIMM) 37 éve foglalkozik alkohol- és drogproblémákkal küzdő felnőttekkel és fiatalokkal. Magyarországon jelenleg öt telephelyen folytatnak széles spektrumú tevékenységet, és várhatóan szeptemberben a hatodik komplexum is megkezdi működését Józsefvárosban, amire a járványt figyelembe véve óriási igény van.

A koronavírus súlyosbította a hazai helyzetet, nemhogy nem csökkent, de még nőtt is azok száma, akik alkohol- vagy drogproblémákkal küzdenek.

Ennek egyik oka lehet a stressz, ami a felépülők életében is visszaesési faktor. Ez azt jelenti, hogy akik most szerettek volna gyógyulni, azok kevesebb sikerrel jártak, mint más időszakban – vázolta fel a helyzetet Hamar János, a misszió szakmai vezetője, aki szerint a lazításokkal az említett problémák nem oldódnak meg.

„Az enyhítések ellenére a bizonytalanság megmaradt, és az emberek depressziója sem ért véget, így ma már egyértelmű, hogy a vártnál sokkal hosszabb folyamat lesz, mire a járványból kilábalunk. Jelenleg a biztonság illúziójába kapaszkodunk, de fogalmunk sincs, hogy mi lesz két hónap múlva” – jelentette ki a szakmai vezető.

A józsefvárosi komplexumban bárki kérhet segítséget, nincs korosztályi megkötés, a tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy a gyerekek ellátására is nagy szükség van. A misszió által működtetett

ráckeresztúri TiniRehabon 12-13, valamint 16-17 évesek rendszeresen megfordulnak, de kezeltek itt már tízéves szerhasználót is.

 

„Sajnos az életkor nagyon lement, ezért is fogadunk majd az új helyen gyerekeket és felnőtteket egyaránt” – tette hozzá Hamar János.

A VIII. kerületi Mentálhigiénés Járóbeteg Addiktológiai Központ nyitása egyébként nagy visszhangot váltott ki, sokan attól tartottak, hogy a misszió tevékenysége egyenlő lesz a tűcsereprogrammal, amelynek lényege, hogy a szerhasználóknak élhetőbb körülményeket biztosítsanak. Hamar János lapunknak azonban tisztázta, hogy erre az úgynevezett alacsonyküszöbű ellátásra nincs is engedélyük, a helyieknek pedig kifejezetten tetszett a komplexum ötlete, mivel szinte nincs olyan család, amelynek a környezetében ne lenne valamilyen szenvedélybeteg.

Erdős Eszter intézményvezető felhívta a figyelmet, hogy

Józsefvárosban az online-függőket is várják,

a számuk most ugyanis a plafonon van.

A járvány óta megsokszorozódott a számuk, így erre a problémára is megoldást kell találni. Náluk nem cél az absztinencia, hisz a XXI. században nem életszerű, hogy bárkinek azt mondjuk, soha többet ne használj számítógépet vagy okostelefont. Őket inkább az észszerű használatra kell megtanítani” – emelte ki az intézményvezető. Hozzátette: aki ma Magyarországon bármilyen függőség miatt segítséget szeretne kérni, az tud, de még így is kevesebb az intézmények száma, mint amekkora a probléma valójában.

(Borítókép: Erdős Eszter és egy a programban részt vevő fiatal. Fotó: Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió)

Rovatok