Ütemezett nyitás kezdődik a budapesti fürdőkben, első lépcsőben például már megnyitott a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács, a Paskál és a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő május 1-jén.
Pünkösdi nyitásra készül a Palatinus és a Pesterzsébeti fürdő, végül június elejétől fogad vendégeket a Dandár fürdő, valamint a Római strand és Pünkösdfürdő.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közleményében kiemelte, hogy a vonatkozó kormányrendelet alapján
csak olyan 18 éven felüliek mehetnek a fürdőkbe, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
Ennek ellenőrzése az üzemeltető felelőssége és kötelezettsége. A 18 éven aluliak és a gyógyászati szakrendelésre beutalóval érkező vendégek számára nem szükséges a védettségi igazolvány. A 18 éven aluli, védettségi igazolvánnyal nem rendelkező látogatók kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők felügyeletével látogathatják a fürdőket.
A védettségi igazolványok ellenőrzését a testhőmérséklet mérésével együtt a fürdők bejáratánál végzik. A járványügyi helyzet miatt számos előírást fokozottan ellenőriznek.
Papucs nélkül továbbra sem engedik be a látogatókat a fürdők területére, a pénztárak előtt és a büféknél kötelező a védőtávolság betartása, amit felfestett pontok segítenek. Belépéskor és a fürdők belterében tartózkodás teljes időtartama alatt – kivéve a medencetérben, a szaunában és a gőzkabinban – az orrot és szájat eltakaró maszk használata kötelező a vendégek számára.
Május 3-tól újra igénybe vehető a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) által támogatott gyógyvizes gyógymedence-szolgáltatás is. A korábban felírt kúrák folytathatók, azokat nem szükséges újra felíratni. Az egészségügyi ellátásokra vonatkozó előírás szerint gyógyszolgáltatások kizárólag előzetesen egyeztetett időpontokban vehetők igénybe.
A belépők a koronavírus-járvány kitörése előtti árakon érhetők el, és továbbra is lesz lehetőség gyermek-, diák- és nyugdíjasjegy, illetve a jelentős kedvezményeket nyújtó családi belépők megvásárlására. A korábban megvásárolt bérletek, ajándékutalványok érvényességét automatikusan meghosszabbítják. Újra igényelhető a Széchenyi, Gellért és Rudas fürdőkbe kedvezményt biztosító Zsigmondy-kártya, amely már nem csak az adott évben, hanem a vásárlástól számított 365 napig érvényes.
A sorban állás elkerülése érdekében a cég javasolja a belépők megváltását az interneten.