Index Vakbarát Hírportál

Itt a hidegfront, figyelmeztetést adtak ki

2021. május 7., péntek 06:11

Hidegfront vonul át felettünk. Többnyire borult időre számíthatunk, többfelé várható eső, záporeső, jelentősebb csapadékmennyiség elsősorban a Dunántúl délnyugati részein valószínű – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből

A met.hu oldalán figyelmeztető előrejelzés is olvasható, e szerint az átvonuló hidegfront miatt nagyobb mennyiségű csapadék délen, délnyugaton, legkevesebb északon várható. A Dél-Dunántúlon éjfélig akár 20 millimétert meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat.

Mint írják, a délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet többfelé kísérhetik erős széllökések, Sopron és Mosonmagyaróvár körül egy-egy viharos széllökés sem kizárt a délutáni órákban. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között alakul, a tartósabban csapadékos délnyugati tájakon azonban ennél kissé hűvösebb is lehet, míg reggel, kora délelőtt a déli határ mentén néhol 18 fok fölötti csúcsérték is előfordulhat. Késő estére 7 és 11 fok közé hűl le a levegő.

Éjjel északnyugat felől mindenütt felszakad a felhőzet, kiderül az ég, ezzel együtt pedig esőre, záporesőre is egyre kevesebb helyen számíthatunk. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban többnyire 2 és 8 fok között alakul, de a szélvédett, fagyzugos völgyekben gyenge fagy is lehet.

Rovatok