Index Vakbarát Hírportál

Volner János: Szabó Tímea és Jakab Péter a sudri bunkó, gennyes gyűlölködő szerepkörét erősíti

2021. május 7., péntek 16:06

Az Európai Unió (EU) egészségügyi biztosa, Sztella Kiriakídisz korrupciós botrányba keveredett vélhetően a koronavírus elleni vakcinabeszerzés ügyében, és erről hallgat a baloldali sajtó – közölte a Volner Párt elnöke pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Volner János azt mondta, a biztos bankszámláján négymillió euró landolt hirtelen, és a pénz eredete egyelőre nem ismert. Hozzátette, a baloldali és liberális sajtó ezt a hírt cenzúrázza, egyetlen szót sem ejtenek arról, hogy az Európai Bizottságot korrupciós botrány érte.

Közölte, a Volner Párt feltételezése szerint a 4 millió euró annak a fizetsége volt, hogy egyrészt a keleti vakcinákkal szemben kampányolt az EU, amelynek vezetése szándékosan késlelteti a keleti vakcinák uniós elfogadását. Szándékosan ártanak azoknak az emberekkel, akik ezeket az oltóanyagokat kapták meg, hogy veszteségérzetet okozzanak nekik – jegyezte meg a politikus.

Volner János kiemelte: Magyarországon lakosságarányosan kétszer annyi embert oltottak be, mint amennyi az uniós átlag. Ez azért van így, mert Magyarország – az EU vezetésénél sokkal bölcsebben – diverzifikálta a vakcinabeszerzéseket – jelentette ki, hozzátéve: az uniós politikusok nem egészségügyi szakmai kérdésként tekintettek a vakcinabeszerzésre, hanem politikai ügyet csináltak belőle.

Pártja felszólítja az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja ki a korrupciós ügyet, és kötelezzék a bizottsági tisztviselőket, tegyék nyilvánossá saját és hozzátartozóik vagyonnyilatkozatát, és büntetőjogi felelősségre vonást követelnek.

Volner János szerint ez egy kiterjedt csalássorozat, amelyben az EU átverte az embereket.

Kérdésekre válaszolva elmondta, az ellenzéki összefogás szerinte hazugok és elvtelenek gyülekezeteként működik, hiszen olyan politikusok támogatják most egymást, akik nemrég még kígyót-békát kiabáltak a másikra.

Arra reagálva, hogy a Jobbik Szabó Timeát, a Párbeszéd társelnökét támogatja az óbudai előválasztáson, azt mondta: Szabó Tímea méltó politikai párja, női megfelelője lehet Jakab Péternek, a Jobbik elnökének, hiszen mind a ketten a sudri bunkó, gennyes gyűlölködő szerepkörét erősítik a magyar Országgyűlésben.

Rovatok