Index Vakbarát Hírportál

Nem jár mindenkinek vakcinaigazolvány?

2021. május 8., szombat 07:31

Megoldást várnak a kormánytól azok az itt élő külföldiek, akik ugyan felvették már az első oltást, mégsem mehetnek moziba vagy sportmeccsre vakcinaigazolvány hiányában.

Több mint 4,2 millió védettségi igazolványt gyártottak le a mai napig, a beoltottak és a koronavírus-fertőzésen igazoltan átesettek számára automatikusan kézbesítik az okmányokat – tájékoztatott nemrégiben a Miniszterelnökség. Azonban a kiállított vakcinakártyák között nincs külföldieknek kiállított kártya, legalábbis ez derül ki azokból az e-mailekből, amelyeket az elmúlt hetekben kaptunk olvasóinktól.

Hosszú hónapokig a Magyarországon élő külföldiek számára a vakcinához való hozzáférés is kétséges volt, ugyanis aki nem rendelkezett tajszámmal, nem volt lehetősége regisztrációra sem. Erre a problémára adott választ a  Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn, amikor bejelentették, keddtől már a Magyarországon élő külföldiek és a tajszámmal nem rendelkező, külföldön élő és külhoni magyarok is regisztrálhatnak a koronavírus elleni védőoltásra.  

Müller Cecília úgy fogalmazott: 

Ők velünk együtt élnek, járványügyi szempontból éppen olyan elbírálás alá esnek, mint a magyar állampolgárok. Elérkezett az idő, hogy bőségesen van vakcinánk. Így a Magyarországon élő külföldiek is regisztrálhatnak, és majd felvehetik az oltást

– mondta az országos tiszti főorvos.

Kártya nélkül nincs szórakozás

Emellett Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy  

A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL NEM RENDELKEZŐKNEK AUGUSZTUSIG BIZTOSAN ÉRVÉNYBEN MARADNAK A KORLÁTOZÓ INTÉZKEDÉSEK.

Ez azt jelenti, hogy többek között koncertekre, mozikba, szállodákba, az éttermek belső részeibe és sporteseményekre csak azok mehetnek, akik megkapták az oltást, vagy átestek a fertőzésen, és ezt érvényes védettségi igazolvánnyal tudják bizonyítani. 

Csakhogy erre nincs mindenkinek lehetősége. Ugyanis a kormány, úgy tűnik, ismét elfeledkezett a Magyarországon élő külföldiekről.

A Koronavírus oldalon ugyan az olvasható, hogy a tajszámmal nem rendelkező, külföldön élő és külhoni magyar állampolgárok a regisztráció során kötelesek megadni egy kézbesítési címet is, ahova a védettségi igazolványt postázhatják nekik, a tapasztalatok szerint azt mégsem kapják meg. 

Vakcinával, de lehetőségek nélkül 

Otília és férje az első oltást még március közepén kapták, amiről az igazolványt csak a magyar állampolgársággal rendelkező nő kapta meg tíz nappal később. Azóta már a második oltást is megkapták, de a német állampolgárságú férje számára

a mai napig nem jött kártya.

A német férfi rendelkezik érvényes magyar tajszámmal, csak így nyílt lehetősége arra, hogy már márciusban oltásra hívják. Ahogy Otília írja, ugyan jelezték a problémát, de a kártya azóta sem érkezett meg. 

Reklamáltam ügyfélkapun a megfelelő nyomtatványon, amely beérkezett, azt visszaigazolták április 7-én. Azonban azóta semmiféle válasz nem jött. Az oltóponton a második oltásnál rákérdeztem, hogy mikor kap a férjem is kártyát, de „azt nem tudjuk” válasszal leráztak.

László és felesége sem járt jobban. A magyar állampolgárságú, de évek óta Németországban élő, társadalombiztosítást ott fizető férfi érvényes magyar tajszámmal nem rendelkezik, mint ahogyan a felesége sem.

A nyugdíjas férfi a vakcinaregisztráció során eleinte a javasolt 0-kat írogatta be a tajszám helyére, azonban egy későbbi ellenőrzés során kiderült: nem történt érvényes regisztráció. A férfi kitartó utánajárásával sikerült csak elérni, hogy mégis megkapja az oltást április elején. 

A lakcímére a kártya azonban nem érkezett meg mind a mai napig, mint ahogyan a feleségének sem. Elektronikusan már jelezte a hatóság felé, hogy nagy szüksége van a zöldkártyára, de sem válasz, sem kártya nem érkezett az ő esetében sem. László és felesége egyre türelmetlenebb, a kártya felmutatása nélkül kevés programlehetőségük van.

Az ukrán állampolgárságú Katalin tanítónő, aki több mint 6 éve dolgozik Magyarországon. Az EESZT-rendszer is igazolja, hogy az oltást már megkapta, azonban az igazolványnak az ő esetében sincs se híre, se hamva. Ugyan e-mailben jelezte, hogy elakadt a plasztikkártyája valahol, de válasz az ő esetében sem érkezett. Katalin hallva, hogy időpontfoglalás nélkül intézhetők a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügyek a kormányablakokban, kedden felkereste az egyik vidéki hivatalt. A válasz, amelyet kapott, azonban nem nyugtatta meg.

Még mindig nincs megoldás, csak annyit mondtak, hogy egy kis türelmet kérnek tőlem, mert ők sem tudják, hol a probléma. Nevetséges a helyzet. Amikor rákérdeztem arra, hogy az állampolgárság lehet-e a gond, az ügyintéző csak széttárta a karját.

Hosszú távú probléma? 

Az olvasók csalódottsága erőteljes, legnagyobb félelmük azonban az, hogy nem csak rövid ideig fennálló, technikai jellegű problémáról van szó, amely rövid idő alatt orvosolható.

Otília szerint akár hosszabb ideig is eltarthat, amíg a joghézagot kiigazítják, de véleménye szerint egyszerűen megfeledkezett az itt élő külföldiek plasztikkártyájáról a kormány, mint ahogyan vakcinaregisztrációra sem volt lehetőségük fél évig. 

Mint többször is megírtuk már, csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők mehetnek vendéglátóhelyek belső tereibe, szállodákba, állatkertbe, múzeumba, moziba, színházba, könyvtárba, kaszinóba, edzőterembe, uszodába, sportrendezvényekre.

Azok, akik nem tudják felmutatni a kártyát, továbbra is csak korlátozott módon tudnak szolgáltatásokat igénybe venni, így a Magyarországon élő külföldiek is annak ellenére, hogy vagy átestek már a betegségen, vagy legalább egy oltást már megkaptak. 

(Borítókép: Látogatók felmutatják a védettségi igazolványukat. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok