Index Vakbarát Hírportál

Legalább kétszázezer nő szenved endometriózisban

2021. május 10., hétfő 12:24

Az új egészségügyi törvény bezárta a lehetőséget, amivel sokaknak állami kórházakban lett volna lehetőségük az ingyenes műtétre.

Második műtétjére készül a budapesti Horváth Dorina. A 31 éves nőnél 2017-ben diagnosztizáltak endometriózist. Az első operációt 2018-ban végezték rajta, négy és fél órán keresztül tartott. Dorina évekig küzdött fájdalmaival, míg végre talált egy orvost, aki magánpraxisban, több mint félmillió forintért megműtötte.

Nem mindenki van azonban ilyen szerencsés anyagi helyzetben. Klára (nem így hívják, a kérésére változtattuk meg a nevét) háromszor feküdt kés alá. Azt mondta, ha nem tb-alapon műtik, akár négymillió forintba is kerültek volna a beavatkozások. Igaz, őt is egy magánorvos diagnosztizálta, mégis ki tudta használni a lehetőséget.

Azok a betegek azonban, akik március 1-je után jelentkeznek magánpraxisba, nem mehetnek ugyanahhoz az orvoshoz állami ellátásba, tehát, ha a diagnózist követően műtétre van szükségük, komoly pénzeket kell fizetniük. És itt a gond, hogy nem minden nő tudja ezt magának megengedni, hogy akár több millió forintot erre költsön.

Az új egészségügyi szolgálati jogviszonyt szabályozó törvény miatt a nőgyógyászok és az endormetriózis specialistáinak egy jó része a magánpraxist választotta, ami miatt a műtéti várólisták meghosszabbodtak. Ez legjobb esetben is 2-3 hónap, de akár évekig is húzódhat. Azoknak, akiknek elviselhetetlen fájdalmaik vannak, és nem akarnak ennyit várni, hitelt is képesek felvenni.

Politikai javaslat

Az ilyen szorult helyzetbe került nők problémáját akarná megoldani Szél Bernadett a törvényjavaslatával, amelyet a parlament keddi ülésén tárgyaltak volna meg, de a fideszes képviselők nem jelentek meg. 

Ez nem politikai kérdés, ez egy emberi jogi követelés

– mondta az Indexnek Szél Bernadett, hozzátéve, hogy petíciót is indított, amelyet már több mint 20 ezren aláírtak. A politikus azt mondta, május 26-án újra napirendre kerül a javaslata.

Az Index megkérdezte a képviselőket, miért nem jelentek meg az ülésen, cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

A téma a csütörtöki Kormányinfón is szóba került. Szentkirályi Alexandrától megkérdezték, hogy miként egyeztethető össze a kormány családbarát politikájával az, hogy gyakorlatilag az új törvény miatt lehetetlen helyzetbe hozzák azokat a nőket, akiket az endometriózis gátol a gyermekvállalásban.

Szentkirályi Alexandra elmondta: a kormány évente csaknem egymilliárd forintot fordít az endometriózisban szenvedő nők ellátására. Mivel Magyarországon legalább 200 ezer nő érintett, ez hozzávetőlegesen évi ötezer forintot jelent egy betegnek az állam részéről. Az Index által megkérdezettek közül is többen havi 30-50 ezer forintot költenek gyógyszerekre.

A kormányszóvivő ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a koronavírus-járvány miatt a halasztható műtéteket csak később tudják elvégezni, de mint mondta, mindent megtesznek azért, hogy minél többen megkapják a kezelést azok közül, akik gyereket akarnak. 

Népbetegség, meddőség

Bokor Attila, az EuroEndocert minősítésű Medend Intézet endometriózissal foglalkozó specialistája egyetért azzal, hogy a nem súlyos műtétek, adott esetben az endometriózisos esetek is, elhalaszthatóak egy világjárvány idején. Szerinte sok nő indokolatlanul bizalmatlan az állami kórházakkal szemben, holott ha jelentkezik egy állami ellátóhelyen járóbetegként, ugyanazt az ellátást kapja teljesen térítésmentesen.

Magánpraxisban is legalább 1-2 hónapot kell várni a vizsgálatra, az államira ennél valamivel többet. A végleges diagnózis felállítása 4 év is lehet itthon, míg az USA-ban 9 év, az Egyesült Királyságban 8 év, Németországban 7 év. Magyarországon tehát jobban hozzáférhetőek a szakorvosi vizsgálatok

– mutatott rá a szakember, aki megérti azokat a nőket, akik gyermeket szeretnének és rossz az életminőségük, de azt üzeni nekik, az endometriózis miatt tervezett műtétek jelentős része halasztható. 

Bokor Attila lapunknak elmondta azt is, hogy az endometriózist gyakran nehéz felismerni, bár az orvos a tünetekből, például fájdalmas menstruáció, kismedencei vagy szex közbeni fájdalom, esetleg meddőségből következtethet, a pontos diagnózis csak műtét közben állítható fel. 

Endometriózisról akkor beszélünk, ha a méhnyálkahártyát alkotó szövet (endometrium) a méh üregén kívül is megtalálható. Követi a hormonálisan vezérelt menstruációs ciklus változásait, de nem tud kiürülni a szervezetből, felszaporodik, ciszták és fájdalmas csomók alakulnak ki. Érintheti a hashártyát, a petefészkeket, vagy esetleg kismedence és a hasüreg szerveit

– fogalmazott Bokor Attila, hozzátéve, ha egy műtét során súlyos endometrózisra derül fény, ahhoz már egy komolyabb, speciális szaktudással rendelkező orvosra lehet szükség, és ilyenekből van kevés Magyarországon.

A meddőségen túl egyes betegek akár a veséjüket is elveszíthetik, sőt olyan is előfordul, hogy bélelzáródással jár, ha ezeket a szerveket is érinti az endometrózis. Emiatt is nagyon fontos minél előbb orvoshoz fordulni, ha valaki észleli a tüneteket.

Megoldás

Egy másik, a téma érzékenysége miatt neve elhallgatását kérő, egészségügyi szakember az Indexnek azt mondta, hogy a mostani vitát generáló problémára az lenne az egyedüli megoldás, ha a speciális ellátást igénylőknek lenne lehetősége a magánpraxis és az állami kórházak közötti átjárásra. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány nem árul zsákbamacskát: aki magánrendelőbe jár, és államiban jelentkezne műtétre, számítson arra, hogy biztosan nem ugyanaz az orvos operálja majd, akivel megkezdte a kezelést. 

(Borítókép: Shutterstock)

Rovatok