Index Vakbarát Hírportál

Szövetségre lép az MSZP és az LMP

2021. május 10., hétfő 15:06

környezet- és klímavédelem területén lép szövetségre a két párt - közölte Schmuck Erzsébet és Tóth Bertalan. Az MSZP elnöke hangsúlyozta, hogy a közös hatpárti ellenzéki szövetség közös programjában szeretnék, ha hangsúlyosan lenne jelen a környezetvédelem. Olyan országot építenek majd, amely nem csak baloldali, hanem zöld is.

Az LMP társelnöke pedig arról beszélt, hogy 2022-ben nem csak kormányváltást akarnak, hanem  közösen fenntartható pályára kell állítani Magyarországot. Tóth Bertalan szerint a szocialisták azt akarják, hogy legyen majd önálló Klíma-, Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és 2026-ig bezárnák a hazai szénerőműveket.

Támogatni fogják a nap- és szélenergia fejlesztéseket és népszavazást terveznek az atomenergia hosszútávú felhasználásáról és ellenzik azt, hogy Paks2 a mostani tervek szerint megépüljön. Tervezik azt is, hogy programot indítanak az otthonok szigetelésére és fűtéskorszerűsítésére, valamint véget akarnak vetni a Balaton gyarmatosításának.

Rovatok