Index Vakbarát Hírportál

Parkinsonos sofőr okozott balesetet, amit megúszott, de a helyszíni szemlén elesett és betörte a fejét

2021. május 10., hétfő 21:05

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint három gépkocsi ütközött össze Érden, a 6-os főút Budafoki úti szakaszán lévő bevásárlóközpontnál.

A BalesetInfó megtudta, hogy a  80 év körüli vezető Parkinson-kórban szenved, menet közben  lett rosszul, és emiatt megállás nélkül hajtott be a körforgalomba, ahol összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. Egyikben egy gyermek is utazott, aki nagyon megrémült, mivel – elmondása szerint – rövid időn belül ez volt a második balesete, az ijedségen kívül azonban szerencsére nem esett komolyabb baja.

A balesetet okozó idős férfi a karambolban nem sérült meg, viszont a helyszíni szemle alatt elesett, és súlyos koponyasérülést szenvedett. Őt a mentők kórházba vitték.

Rovatok