Index Vakbarát Hírportál

Pünkösd után lesz meg az ötmillió oltott, újabb enyhítések jönnek

2021. május 13., csütörtök 13:24

A jelenlegi számítások szerint a pünkösd utáni héten érhetjük az ötmillió oltottat – ezt Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón jelentette be. A kancelláriaminiszter hozzátette: ezért a jövő heti kormányülésen tárgyalnak az újabb enyhítő intézkedésekről. Június közepére pedig azok is megkaphatják a vakcinát, akik csak nyugati oltóanyagot fogadnak el.

A tárcavezető és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő ismertetett néhány részletszabályt is:

Azt egyébként nem tervezi a kormány, hogy a védettségi igazolvánnyal látogatható rendezvényeket és igénybe vehető szolgáltatásokat negatív PCR-teszttel is elérhetővé tegyék.

Az igazolvány augusztus elejéig biztosan kötelező marad a most is érvényben lévő szabályok mentén, ha viszont járványügyi szempontok már nem szólnak az ilyen különbségtétel mellett, akkor megszüntetik a korlátozást.

Jön a védettségi applikáció

Szentkirályi Alexandra ismertette a hamarosan elérhető védettségi applikáció működését. Ebben látható lesz a védettség ténye, ezt QR-kód segítségével fogják ellenőrizni. Az app tartalmazza az oltott nevét, tajszámát, és az oltás időpontját is.

Újdonság, hogy azok a külföldön élő magyar állampolgárok is kaphatnak védettségi igazolványt, akiket valamelyik EU,- NATO- vagy OECD-tagállamban, vagy Oroszországban, esetleg Kínában oltottak be.

Lesz érettségi pótnap

Még májusban vagy júniusban érettségizhetnek azok, akik az eredeti időpontban saját hibájukon kívül, például karanténkötelezettség miatt nem tudtak részt venni.

(Borítókép: Szakápoló beolt egy férfit az orosz Szuptnyik V koronavírus elleni vakcina második adagjával a balassagyarmati Dr. Kenessey Albert Kórház oltópontján 2021. május 3-án. Fotó: Komka Péter / MTI)

Rovatok