Index Vakbarát Hírportál

Fürjes: A nagyobb gyerekeimet fele időben egyedül neveltem, tudom, hogy miről van szó

2021. május 14., péntek 08:12 | aznap frissítve

Nagyon fontos, hogy a nők ne féljenek azért gyereket vállalni, mert tartaniuk kell attól, hogy ha egyedül maradnak, túl nehéz lesz a családi helyzetük. Ebben az államnak van tennivalója – hangsúlyozta közösségi oldalán Fürjes Balázs, aki szerint az ilyen speciális helyzetben lévő családokat is segíteni kell.

Ezért a kormány úgy döntött, hogy az árvaellátás több mint a duplájára emelkedik. Ezzel egy időben növekedik a tartásdíj törvényileg garantált összege is.

A tartásdíj behajtását is gyorsabbá és hatékonyabbá kívánják tenni: törvényjavaslatot nyújtottak be, amely megoldást hozhat a nemfizetés esetére, biztonságot adva a tartásdíjra jogosult szülőnek.

Erről is tárgyalt a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára Novák Katalin családügyi miniszterrel és Nagy Annával, az Egyszülős Központ vezetőjével, aki az Egyedülálló Szülők Klubját is működteti. Mintegy háromszázezer édesapáról és édesanyáról van szó, akik egyedülálló szülőként nevelik gyermekeiket, és persze az ő félmillió gyerekükről, akiknek sokszor jóval nehezebben indul az életük, mint azoknak a társaiknak, akik két szülővel nőnek fel – mutatott rá az államtitkár, aki személyes érintettségéről is nyíltan beszélt.

A szülők helyzetét belülről ismerem: két nagyobbik gyermekemet 7 évig fele időben egyedül neveltem én is. (A másik felében meg az édesanyjuk.) Tapasztalatból tudom, milyen az, mikor még tart a munka, elhúzódik egy tárgyalás, miközben már mennem kellene az oviba a kisebbikért... Vagy amikor egyikük reggelre belázasodik, irány a doki, tea, keksz, gondoskodás, miközben aznap határidős feladatok is várnak a munkahelyen. Aztán 5 éve összeházasodtunk feleségemmel, nyáron egyéves lesz a kisfiunk, úgyhogy megismertük a mozaikcsalád örömeit, szépségeit és nehézségeit is

– vallott saját magánéletéről a politikus, aki saját tapasztalata alapján is fontosnak tartja, hogy annak, aki egyedül neveli gyermekét, és emellett munkát is vállal, ne jelentsen túlélőpróbát ez a feladat. Ennek érdekében számba vették a kormányzati-önkormányzati segítségnyújtás alapjait, amelyek kialakításánál a legfontosabb elvek között szerepelnek az alábbiak:

Jelenleg is léteznek programok, kezdeményezések az egyszülős családok támogatására. Pesten, az Üllői úton van egy három éve működő egyszülős segítő központ, és most azt tervezik, hogy az Egyedülálló Szülők Klubjával és Novák Katalinnal közösen Budán is létrehoznak egy hasonló intézményt.

Rovatok