Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor: Hetente 150 ezer felnőtt kérheti a Pfizert

2021. május 14., péntek 07:49 | aznap frissítve

Május végéig elérhető az ötmilliós átoltottsági határ, és jöhet az újabb nyitás – mondta a miniszterelnök pénteken a közrádióban. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ősszel már egy harmadik, koronavírus elleni oltás beadását is megkezdhetik Magyarországon. Kitért arra is, hogy hetente 330 ezer Pfizer-vakcina érkezik Magyarországra, amit azt jelenti, hogy hetente 150 ezer felnőttkorú kérheti majd ezt az oltást.

Az interjú elején a műsorvezető az Index csütörtöki kimutatását idézte fel annak bizonyságaként, hogy Magyarország továbbra is jól áll átoltottság tekintetében. A miniszterelnök erre reagálva felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig vannak áldozatai a járványnak. „Veszteségeink vannak, komoly veszteségeink” – összegezte. 

Orbán Viktor kitért arra is, hogy Karikó Katalinnal is találkozott csütörtökön, aki sok érdekességet közölt vele. Véleménye szerint a kutatónőre joggal lehet büszke minden magyar. 

„Van abban valami nagyszerűség, ha valaki Kisújszállásról kiindulva a ma élő legismertebb magyarrá válik” – mondta, hozzátéve: ő az a magyar ember most, aki a védőoltásról jóformán „mindent tud”, ez pedig biztonságérzetet adhat nekünk. 

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy Magyarországon már négyféle vakcinára is időpontot lehet foglalni, emellett pedig megköszönte, hogy a 16–18 év köztiek is regisztráltak.

A korosztálynak több mint fele jelentkezett oltásra, ez komoly felelősségről tesz tanúbizonyságot

– mondta. 

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az oltási kampány révén idehaza korábban sikerült nyitni, mint máshol. „Magyarország az az ország, amely a legkorábban térhet vissza a normális élethez” – vélte. 

Emlékeztetett arra is, hogy ötmillió beoltottnál jöhet az újabb nyitás. A pénteki adatok szerint 4 millió 483 ezer fő kapta meg az oltást.

MÁJUS VÉGÉIG EL LEHET ÉRNI AZ ÖTMILLIÓS HATÁRT – VÉLTE ORBÁN VIKTOR.

Azt viszont hangsúlyozta, hogy a védettségi igazolvány ezután is sok rendezvényhez kelleni fog. „Úgy számoljanak a fiatalok és mások is, hogy zenés, tömeges rendezvények védettségi igazolvány nélkül nem lesznek látogathatóak augusztus elejéig” – mondta. Az eddigi regisztráltak alapján száma az sem lehetetlen, hogy hatmillió beoltott is lesz majd, de ez még nagyon távoli – tette hozzá. 

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ősszel már egy harmadik, koronavírus elleni oltás beadását is megkezdhetik Magyarországon. 

A harmadik oltáshoz szükség vakcinamennyiség már a zsákban van

– mondta.

Emellett arra biztatta a határon túli, külhoni magyarokat, hogy ha saját hazájukban nem tudnak hozzájutni az oltáshoz, akkor regisztráljanak Magyarországon, amire jövő hét hétfőtől lehetőségük lesz. 

Ebből a típusból van a legnagyobb hiány, de hetente 330 ezer Pfizer-vakcina érkezik Magyarországra, amit azt jelenti, hogy hetente 150 ezer felnőttkorú kérheti majd ezt az oltást. 

Orbán Viktor a hazai foglalkoztatottságról beszélve elmondta: bízik abban, hogy a gazdasági válság után a mutatók még annál is jobbak lehetnek majd, mint amilyenek a járvány előtt voltak.

A magyar családpolitikáról – amelyet „bravúrként” emlegetett – beszélve a miniszterelnök úgy fogalmazott: szerinte ez azért fontos, mert ha nincsenek gyermekek, akkor bajban leszünk. 

Mert akkor kinek tervezzük a jövőt, a migránsoknak? [...] Akkor fognak itt valakik élni, de azok nem mi leszünk

– mondta. 

Szerinte nem arról van szó, hogy a fiatalok ne akarnának gyermeket, hanem arról, hogy anyagilag ezt nem mindenki engedheti meg magának. Épp ezért a kormány azon dolgozik, hogy az e tekintetben meglévő akadályokat elhárítsa.

A CÉL AZ, HOGY AKI GYERMEKET VÁLLAL, AZ ANYAGILAG IS JOBBAN JÁRJON, MINT AKI NEM – MONDTA.

Rovatok