Index Vakbarát Hírportál

Az ellenzéki előválasztás krónikája: a kezdetektől a teljes összefogásig

2021. május 15., szombat 11:09

A 2018-as országgyűlési választás előtt még többnyire egymástól és így a koordinált indulástól is elzárkóztak az ellenzéki pártok, az pedig elképzelhetetlen volt, hogy a főbb szereplők egyetértésével előválasztás útján állítsanak közös jelölteket. A Fidesz–KDNP újabb kétharmados győzelme azonban arra kényszerítette az ellenzéki pártokat, hogy elkezdjenek barátkozni, illetve megtanuljanak együttműködni.

2020 végül nemcsak a koronavírus-járvány éve lett, hanem a hatpárti ellenzéki összefogás (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) megérésének ideje is. Eldöntötték: mind a 106 egyéni választókerületben egy jelöltet indítanak, közös programot készítenek, közös miniszterelnök-jelöltet állítanak, és közös listájuk lesz a 2022-es országgyűlési választáson.

Idén letették a közös kormányzás alapelveit, deklarálták, hogy előválasztással dönthetnek a választók a közös jelöltekről, megegyeztek a menetrendben, ellenzéki etikai kódexet fogadtak el, majd meghatározták a lebonyolítás legfontosabb részleteit (időpontok, hány fordulós lesz, kik szavazhatnak az előválasztáson, és hogyan).

Rovatok